MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Tehetséggondozás, kicsit másképp
2011.02.16.

A Fejér Megyei Önkormányzat Pápay Ágoston Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája és Diákotthona mindig is úttörőnek számított. 



 
Legújabb kezdeményezésük alapján szintén érdemesek erre a titulusra…
- A Közoktatásért Közalapítvány által meghirdetett pályázaton intézményünk sikeresen vett részt, s ily módon 800 ezer forinttal támogathatja a tanév második félévében, a pályázat keretében kidolgozott Tehetséggondozó program megvalósítását. A „Tiszta forrás” pályázati program keretében értelmileg akadályozott fiatalokra adaptált mozgáskoordinációs program, néptánc oktatás és kézműves foglalkozások alkotják a komplex fejlesztés elemeit – adott szűkszavú tájékoztatást az intézmény vezetője, Orbánné Molnár Anikó.
Kérdésünkre elmondta, a projekt 30 órás lesz, és azzal a céllal igyekszenek megvalósítani, hogy a gyerekekben rejlő tehetség ne vesszen el. Az igazgató megemlítette, hogy a program keretében országosan egyedülálló foglalkozások is lesznek.
- Nem egyedi ez intézményünk esetében, hiszen Zenei Fejlesztési Programunk, amely 1998 óta létezik, szintén kevesek által alkalmazott technika. Az a lényege, hogy a sérült gyerekeknek színek segítségével tanítjuk meg a hangokat, amely zenei tanulásukat megkönnyíti. Visszakanyarodva a nyertes pályázathoz: a speciális mozgásfejlesztés lesz az egyik pillére. A módszert Somodi László szakedző dolgozta ki, és sikeresen alkalmazta ép, egészséges gyerekeken. Ez lesz az első alkalom, hogy más közegben kell a jó hatásoknak érvényesülnie, ezért kíváncsian várjuk az eredményeket – emelte ki Orbánné Molnár Anikó.
Nagy álmuk volt, lévén Martonvásáron van az intézmény, hogy néptánc oktatás is legyen lehetőség. Együttműködnek a helyi néptánc oktatókkal, s ez is beépül a projektbe. Jelenleg a válogatás zajlik, a kiválasztott gyermekek vehetnek majd részt a programokon, amely márciustól egészen a tanév végéig tart majd. A tehetségeknek lehetőségük lesz arra is, hogy a tanultakat megmutassák a közönségnek, méghozzá a hagyományos majálison.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP