MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Énekegyütteseket minősítettek
2011.05.27.

A Pesovár Ferenc VI. Országos Csoportos Népdaléneklési Versenyen összesen 26 produkció kérte a minősítését. Az eredmények jók lettek. 



 
A Fejér Megyei Művelődési Központban megrendezett, Pesovár Ferenc nevéhez fűződő népdaléneklési verseny abban különbözik a többitől, hogy csak csoportok jelentkezhetnek, hiszen az ő számukra lényegesen kevesebb megmutatkozási lehetőség van az országban. Így aztán a zsűrinek - Maczkó Mária és Vakler Anna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai, Németh István, a Zenetudományi Intézet munkatársa, Varró János és Eredics Gábor népzenész, népzenetanár – ezúttal kizárólag énekegyüttesek és hangszeres kíséretük produkcióját kellett figyelni, értékelni.
Érdekesség, hogy a verseny felhívására nem csak Fejérből és a környező megyékből (Veszprém, Komárom-Esztergom, Pest) jelentkeztek, hanem Csongrád és Békés megyéből is érkeztek. A 26 versenyszámból 11 arany-, 4 kiemelt arany-, 9 ezüst- és 2 bronzminősítés született. Aki már túl volt a fellépésén, kikapcsolódási lehetőségként különböző kézműves foglalkozáson vehetett részt. A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap Népművészeti Kollégiuma támogatta, így saját tervezésű és egyedi kivitelezésű emléklapokat és okleveleket adhattak át a résztvevőknek és a kísérő tanároknak egyaránt.
fejermmk.hu

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP