MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Aljegyzőt választott a közgyűlés
2011.06.24.

A nyári szünet előtti utolsó ülését tartotta a Fejér Megyei Közgyűlés. Több fontos kérdésben is döntött: aljegyzőt választott és a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot jogutód nélkül megszüntette.



 
Molnár Krisztián megyei főjegyző az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, egyhangúan dr. Kovács Zoltánt választotta a közgyűlés aljegyzőnek. Három jelölt adta be pályázatát, közülük egyedül őt tartotta alkalmasnak a posztra. 2004 óta ismeri, azóta rendszeresen együtt dolgoztak választások alkalmával.
- Szorgalmas, szerény, igazi köztisztviselőnek tartom Zoltánt, akit előző munkahelyéről, Dunaújvárosból ismertem meg – tette hozzá a főjegyző.
Kovács Zoltán mindössze annyit mondott, munkájával szeretne bizonyítani.
- Sok napirendet tárgyaltunk, de mind közül is kiemelkedik a VVSI-vel kapcsolatos döntés. Nem akarok minden alkalommal az előző nyolc évre mutogatni, de tény, akkoriban lehetetlenítették el a megyéket annyira, hogy ma ilyen döntést kellett hoznunk. A Fejér Megyei Közgyűlés a mai napon úgy döntött, hogy a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot jogutód nélkül megszűnteti. A Kft. megszüntetése csupán technikai dolog, a Velencei-tavi sportélet megmarad. A VVSI Nonprofit Kft. 2008. április 8-án alakult meg egymillió forintos törzstőkével, amelynek 100 %-át az alapító-tulajdonos Fejér Megye Önkormányzata teljesítette készpénzben. A Kft. 2010. december 31-i egyszerűsített éves beszámolójának mérleg adatai szerint a társaság saját tőkéje -64.036 ezer Ft volt. A könyvvizsgálói jelentés felhívta a fenntartó figyelmét továbbá arra, hogy a felhalmozott veszteségek következtében a társaság saját tőkéje egymást követő két üzleti évben alacsonyabb, mint a jegyzett tőke 50 %-a. Két lehetőségünk volt: vagy a végelszámolást választjuk, vagy a saját tőkét pótoljuk, ami 60-70 millió forintot jelentett volna. Tekintettel arra, hogy az alapító-tulajdonos Fejér Megyei Önkormányzatnak nem állt módjában a szükséges saját tőke összegét biztosítani, indokolt volt a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft. jogutód nélküli megszűntetése és a végelszámolás megindítása 2011. október 1. napjával. Mint a kezdődátum is mutatja, az idei szezont a döntés nem érinti, minden szerződést teljesíteni fog a Kft. és a nyári táborok is meg lesznek tartva – fogalmazott Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, aki újfent hangsúlyozta, mindez egy technikai lépés volt, a vízi sportélet zavartalansága biztosított, a jövőben is az a céljuk, hogy legyen hol eveznie, kajakoznia, vitorláznia a megyei fiataloknak.
 
 
Hozzátette, új ügyvezető igazgatót neveztek ki a nonprofit kft. élére, Gyurisán Zsolt személyében, aki vezetői tapasztalatával, komoly sportmúltjával biztosítani fogja a zökkenőmentes sportéletet. Döntéseket azonban csak a végelszámolóval közösen hozhat.
- Nem titok, hogy a várhatóan ősszel elfogadásra kerülő új önkormányzati törvény a megyei önkormányzatok jövőjét is döntően befolyásolja majd. Ennek elfogadását követően kell a közgyűlésnek arról dönteni, hogyan tovább. Az állam szerepvállalását és nemzeti erőforrások idecsoportosítását is meg fogjuk vizsgálni a Velencei-tavi sportélet kapcsán, de minderre csak szeptemberben kerülhet sor. A hosszú távú célunk egyértelmű: biztosítanunk kell a sportolási lehetőséget a megyei gyerekek számára – hangsúlyozta az elnök.
Még egy fontos információ hangzott el: a különféle vagyonelemek október elseje előtt visszaszállnak a Kft-től a Fejér Megyei Önkormányzathoz, tehát azok is biztonságban lesznek addig, amíg nem dől el, milyen formában, milyen módon folytatódik az ötvenéves sikertörténet.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP