MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A lovagkirály emlékezete
2011.06.27. 15:57

Szent László napján koszorúzással tisztelegtek Árpád-házi királyunkra Székesfehérváron, aki egyben a lövészek védőszentje is. 



 
Az eseményen megjelent Huszár János dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Szárazföldi Haderőnem főnöke, Spányi Antal, megyéspüspök. Pleizer Lajos, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke és Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere.
- Ma a középkori Magyarország egyik legnagyobb hatású, legkiemelkedőbb uralkodójára emlékezünk. Sikeres hadvezér volt, de emellett szigorú törvényeket hozott, országépítő munkája máig ható. Olyan királyunk volt, aki a lovagi ideált testesítette meg, ezért is lett a honvédség lövészeinek védőszentje. Szent László eszméi a ma katonái számára is utat mutatnak, s a magyar katona büszke arra, hogy katona lehet – hangoztatta ünnepi beszédében Huszár János.
Spányi Antal, a székesfehérvári egyházmegye püspöke úgy fogalmazott: „megindító, hogy ennyi évszázad múltán is az ország különböző pontjain, Szent László napján fejet hajtanak a király emléke előtt”. Szerinte, az, amit benne tisztelünk, az örök és időtálló.
- Hogy mi ez? Legendás alak, bátorság, hadvezéri képesség, igazságos királyi erények jellemezték, de mégsem ez volt a legfőbb, ennél László király több volt: ő volt a keresztény lovag! – jelentette ki Spányi Antal.
 
 
 
A folytatásban a résztvevők megkoszorúzták a lovagkirály szobrát.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP