MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Közösen az innováció támogatásáért
2011.07.04. 07:58

A Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján (MÜTF) megnyílt Technológia- és Tudástranszfer Szolgáltató Iroda a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökséggel (KDRIÜ) közösen.



Június 30-án, második alkalommal szervezett kerekasztal beszélgetést az innováció és a technológiatranszfer témájában.
Az „Innovációs Klub” második alkalommal is kiváló lehetőséget teremtett a szakmai párbeszédre és egyeztetésre. Az előadások és az esemény célja az volt, hogy elősegítse – a szakmai párbeszéd feltételeinek megteremtésével – a kutatási eredmények üzleti szektorba integrálódását, hogy azok később piacképes szellemi javakká váljanak. Az első Innovációs Klubra május 10-én került sor Tatabányán. A MÜTF Technológia és Tudástranszfer Szolgáltató Irodája a fenti cél elérése érdekében korábban több együttműködést kötött a régió témában érintett vállalkozásosaival, valamint az önkormányzati szféra szereplőivel. A mostani, közösen szervezett rendezvény lehetőséget teremtett arra, hogy a régió meghatározó szakmai tömörülésével,a Közép-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökséggel is írásos megállapodás formájában helyezzék közös alapokra az együttműködést. A MÜTF Technológia és Tudástranszfer Szolgáltató Irodájának és a KDRIÜ-nek közös célja, hogy valós és használható szellemi javak előállításának segítésével támogassák az innovatív kutatásokat, és a tevékenységek eredményeként keletkező szellemi javakat beépítsék a régió gazdaságának vérkeringésébe.
Az eseményen résztvevő, az innováció, valamint a technológia- és tudástranszfer területén érdekelt vállalkozások és szervezetek képviselői - az együttműködés aláírását követően - előadást hallgathattak meg az Albacomp Informatikai Zrt. képviselőjének előadásában. Az egybegyűltek szakértő tanácsokat hallgathattak meg a 2011-2013-as KDOP pályázatokon történő sikeres pályázatok módjáról és feltételeiről. A második alakalommal megszervezett Innovációs Klubon elhangzott még az „Intelligencia és LED együttes alkalmazása” című előadás, valamint a rendezvény fontos pontja volt „Az Európai Uniós források megvitatása az Új Széchenyi Tervben” című prezentáció is.
- A találkozók célja az volt, hogy térben és szellemiségben is közelebb hozza egymáshoz a vállalatokat és az innovatív szakembereket. A gazdasági fellendülés érdekében közös munkára ösztönző találkozó második alkalommal is a formális kereteket meghaladó, valós párbeszéddel és egyeztetéssel zárult” - mondta Orosz György, a Technológia- és Tudástranszfer Szolgáltató Iroda igazgatója.
Hozzátette: a siker feltétele, hogy a 226 millió forintot is meghaladó uniós forrásból létrehozott TT Iroda és a MÜTF képes legyen gyorsan reagálni a KKV szektor igényeire. A program a „Technológia és Tudástranszfer Szolgáltató Iroda létrehozása a MÜTF-ön a Közép-Dunántúli Régió versenyképességének növeléséért - TÁMOP-4.2.1-0961-2009-0003” című pályázat keretében valósult meg.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP