MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Vendégek Csíkszeredáról
2011.07.08.

Csíkszeredáról érkezett diákokat fogadott a Megyeházán Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. 



 
Az erdélyi tanulók egy hetet töltöttek el Székesfehérváron, amely nemrégiben kötött testvérvárosi szerződést Csíkszeredával. A fiatalok elmondták, jártak Budapesten, Pannonhalmán is többek között, de megismerkedtek Székesfehérvárral is, ahol többségük először járt. Megjegyezték, sok a látnivaló a megyeszékhelyen, de semmiképpen sem cserélnék fel jelenlegi lakóhelyükkel.
 
 
Vargha Tamás viszont jelezte, ő szívesen cserélné fel dolgozószobáját az agárdi stranddal, ahová a gyerekek a délelőtt folyamán mennek. Majd minden vendégnek átnyújtott egy kis csomagot, amelyben a fehérvári koronázóhelyről szóló kiadvány mellett mézeskalács is lapult.
 
 
A kísérőtanár elmondta, nagy örömmel jöttek hozzánk, és itthon érezték magukat. Hozzátette, a strandolás után kézműves foglalkozás, délután hálaadó istentisztelet, utána szalonnasütés vár rájuk, majd este 22 órakor indulnak haza.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP