MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Színvonalas programok a Királyi Napokon
2011.08.08.

Fejér Megye és Székesfehérvár Önkormányzata a Szent István téren közösen ünnepel augusztus 20. alkalmából, és a számos ünnepi program közül kiemelkedik még a Boldogasszony kiállítás, valamint az Osszárium ideiglenes megnyitása is. 



Több szempontból is egyedülálló az ünnepi rendezvénysorozat programjai közül a Fejér Megyei Levéltár kápolnájában augusztus 15-én nyíló "Boldogasszony" kiállítás, amely Budapesten, a Forrás Galériában indult útjára a tavalyi évben. A tematikus kortárs kiállításon az ősi eredetű kulturális jelkép útját, változatait, személyes értelmezéseit láthatjuk, az angyali üdvözlettől a gyermekét kezében tartó anya örök alakjáig, 26 képzőművész alkotásán keresztül.
 
Várhatóan több ezer ember érdeklődésére tart majd számot a XVI. Nemzetközi Néptáncfesztivál, melyre Csehországból, Csecsenföldről, Görögországból, Horvátországból, Indiából, Kazahsztánból, Lengyelországból, Peruból, Romániából és Venezuelából jönnek táncosok.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Elsőként Róth Péter alpolgármester a kulturális és szórakoztató programok sokaságáról szólva a tájékoztatón kiemelte, hogy Székesfehérvár számára különös jelentőséggel bír az augusztus 20-i ünnepkör. "A város közgyűlése rendeletbe foglalta, hogy augusztus 14-től, Nagyboldogasszony vigíliájától augusztus 20-ig, Szent István Napjáig tartó periódus ünnepi időszak." - mondta. Róth Péter hangsúlyozta: az ünnepi esemény mindenkié, ezért idén nem a Városháza zárt terében, hanem a Szent István téren kerül sor az ünnepi közgyűlésre augusztus 19-én 18 órai kezdettel. Az alpolgármester hozzátette, az önkormányzat ezzel is erősíteni szeretné a Fehérvár tudatot a város polgáraiban, ezzel is előkészítve a 2013-as emlékévet. Őt követően Brájer Éva alpolgármester számos izgalmas programot ajánlott az augusztus 20-i ünnepkörhöz kapcsolódóan. Szólt a Történelmi Kavalkád rendezvénysorozatról majd a Királyi Napok gazdag kínálatából kiemelte a Csík Zenekar koncertjét a Városház téren. a Néptáncfesztivált a szokásos tűzijáték zárja. Az Aranybulla Művészeti Napok programjait Fehérvár felejthetetlen népművelője, Tóth István tiszteletére rendezik meg, 26-án az Agárdi Művésztelep alkotóinak munkáiból nyílik tárlat, míg a 27-e a gyermekeké lesz, kifejezetten nekik szóló koncertekkel és mesejátékkal-tette hozzá.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Pleizer Lajos a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke három kiemelkedő ünnepi programra hívta fel a figyelmet. A megye és a város együttműködésének eredményeként pár napra megnyitják a látogatók előtt az Osszáriumot, amely tizenöt uralkodó földi maradványait rejti. A csak különleges alkalmakkor látható királyi csontokat augusztus 17-e és augusztus 21-e között lehet megtekinteni. Az alelnök két érdekes kiállításról is beszámolt: augusztus 15-én nyílik a Fejér Megyei Levéltár kápolnájában a "Boldogasszony" kiállítás, ahol a Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló alkotásokat mutatnak be. Augusztus 16-tól pedig a Fekete Sas Patikamúzeumban képeslapokon mutatják be Szent István alakját és ábrázolását a dualizmus korában, illetve a XX. század második felében.
 
 
 
 
 
 
 

 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP