MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Utolsó fordulójához ért a megyei fogathajtó verseny
2011.08.30.

Megyei „C” kategóriás fogathajtó versenyt rendeznek szeptember 3-án, Székesfehérváron, a Vásártéren. 



 
Ennek kapcsán tájékoztatta a sajtó képviselőit Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Pleizer József, a Székesfehérvári Lovassport Egyesület elnöke és Tóth György versenyigazgató.
- Az ember egyik legnagyobb hódítása, hogy a lovat, mint büszke és nemes állatot társává szelídítette, s háborúban, csatákban hű társként használhatta. Most egész más oldaláról mutatkozik be ez a barátság, a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő megyei „C” kategóriás kettesfogathajtó verseny székesfehérvári állomásán. Mindenkit szeretettel hívok, mert fantasztikus élményben lesz részük, ebben egészen biztos vagyok – mondta elöljáróban Vargha Tamás.
 
 
 
Pleizer József hozzátette, a versenyen várhatóan 15 megyei településről mintegy 25 fogat vesz részt. Ez lesz a megyei bajnokság záró rendezvénye is egyben. Jelenleg nagyon kiélezett a bajnokság, Taligás Menyhért (Sárbogárd) vezet 140 ponttal, mögötte a 138 pontos Semjén Attila (Káloz) és a 130 pontos Vida Károly (Káloz) található a második és harmadik helyen. Azt is megtudtuk, hogy az első tíz helyezett vesz majd részt a celldömölki régiós döntőben.
 
 
 
Tóth György jelezte, nagyon nagyok a követelmények ebben az amatőr bajnokságban is, mondhatni, profik. Oltási és egészségügyi papírok, állatorvosi felügyelet nélkül egyetlen fogat sem indulhat. Háromfős bírói testület dolgozik a verseny alatt. A pálya is nemzetközi szintű, 170 centiméteres akadálytávolságok között kell a 150 centiméter széles fogatokkal áthajtani. A pályán 20 épített akadály lesz, s a pályát a versenyzők a bejárás után hagyják jóvá.
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP