MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Kulcsi siker a kormányhivatal pályázatán
2011.10.11. 14:38

Fiatal – 18 és 35 év közötti - alkotók pályamunkáiból nyílt kiállítás a Megyeháza első emeleti aulájában. 



 
Mindannyian a „Változatos megyéink az Európai Unióban” című, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó Hungarofest Nonprofit Kft. és a megyei kormányhivatalok által meghirdetett művészeti pályázaton indultak. A mai eredményhirdetésen a pályázók mellett megjelent Pleizer Lajos, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke is. A megjelenteket Paróczai Csaba, a Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatója köszöntötte.
 
 
- Célunk az volt, hogy a kultúra és a művészet eszközeivel, a fiatal tehetségeket olyan új, eddig ismeretlen művészeti értékek alkotására ösztönözzük, amelyeket hazánk, illetve az egyes megyék szeretete, identitása ihletett. Másrészt, szerettünk volna a fiatal képzőművészeknek lehetőséget adni a bemutatkozásra, s ez is sikerült. Felhívásunkra 17 alkotás érkezett, közülük a szakmai zsűri 15-öt tartott alkalmasnak arra, hogy a tárlaton szerepelhessen. Nagy öröm számunkra, hogy Dunaújváros és Székesfehérvár mellett számos egyéb településről is érkeztek alkotások – hangsúlyozta Paróczai Csaba.
Első helyezett lett Páhi-Fekete Noémi (Kulcs), második helyen végzett Kiss Anna (Dunaújváros), míg harmadik lett Szabó Noémi (Székesfehérvár).
 
 
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP