MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Átadták a Szent László Völgye Segítő Szolgálat új épületét
2011.10.16. 10:20

Ünnepélyes külsőségek közepette avatták fel Martonvásáron a kistérségi szociális és gyermekvédelmi feladatokat ellátó intézményt.  



Az ünnepségen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Pleizer Lajos, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke és Tessely Zoltán a térség országgyűlési képviselője is jelen volt.
- Sokan vannak ma Magyarországon, akik segítségre szorulnak, éppen ezért fokozott a felelőssége azoknak, akik képesek támaszt nyújtani a nehéz helyzetben lévőknek. A Szent László Völgye Segítő Szolgálat új épülete képes segíteni a rászorulókon. Nem mellékesen pedig egy jó példa arra, hogy összefogással egy ilyen álom is valóra váltható – jelentette ki Navracsics Tibor.
Kiemelte, ismerünk Magyarországon jó szándékú, de meghiúsult vagy szétlopott fejlesztéseket, és ismerünk jó szándékú és sikeresen kivitelezett fejlesztéseket. Utóbbiak közé tartozik a martonvásári is.
- Kettős üzenete van az intézménynek. Egyrészt a martonvásári fejlesztés üzenete teljesen megegyezik a kormányéval, miszerint senkit nem hagyunk az út szélén. Válság van, mindenki nehezebben él, sokan kilátástalannak érzik saját és közösségük helyzetét, ezért a kormány nem engedheti meg magának, hogy bárkinek is elengedje a kezét. Minden erőnkkel azon kell dolgoznunk, hogy mindenki segítséget találjon. Másrészt a beruházás is bizonyítja, Magyarország sincs egyedül. A gazdasági válság idején divat szidni az Európai Uniót, de látni kell, anyagi támogatásuk nélkül nem válhatott volna valóra ez az álom. A létesítmény üzenet Európának: senki sincs egyedül, mindenki támogatásra számíthat, ha közösségi szempontból nemes célokat szolgál – hangsúlyozta Navracsics Tibor.
Szabó Tibor Martonvásár polgármestere elmondta, egy évvel ezelőtt, amikor az új testület alakult, itt egy szemétdombot találtak. El nem végzett, de leigazolt és kifizetett munkákat kaptak örökül, de nagy összefogással egy év alatt meg tudták valósítani régi álmukat.
 
- A fejlesztésre a Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás 142 millió forintot nyert uniós pályázaton, a negyvenmilliós önrészt Martonvásár önkormányzata biztosította. A közel 700 négyzetméteres épületben a kistérség hat településének mintegy 16 ezer lakosát szolgálják ki. Az eddigi tevékenységek – családsegítés, házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás, közösségi pszichiátriai ellátás, tanyagondnoki ellátás, idősek nappali ellátása, gyermekjóléti szolgáltatás – mellett két új szolgáltatás indul. Tizennégy főt befogadni képes családi napközi és jelzőrendszeres házi gondozás indul hamarosan – tette hozzá a településvezető, aki köszönetét fejezte ki Vargha Tamás, Tessely Zoltán, Törő Gábor és Dorkota Lajos országgyűlési képviselőknek azért, mert javaslatukra Martonvásár lett a kistérség központja. Ennek helyességét azóta igyekeznek több fronton is bebizonyítani, ezt teszik ezzel az intézménnyel is.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP