MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Van jövőkép, a kezdeti lépéseket megtették
2011.11.14. 09:14

A főigazgató gondolati, tények, eredmények a kórházról és köszönet a dolgozóknak, munkatársaknak. 



Amikor pályáztam a posztra, a fő motivációt az a szellemiség jelentette számomra, melyet a Nemzeti Együttműködés Program meghatározott, mely 5 nemzeti üggyel foglalkozott – köztük az egészségügy megmentésével. Ennek kapcsán kiemelendő: az elmúlt évtizedben az egészségügy válságos helyzetbe került.
Amit vállaltam, az az, hogy egy gyógyítás-centrikus, a betegek és a „dolgozó” dolgozók érdekeit szem előtt tartó intézményi működést próbálunk megvalósítani. Áttekintjük azokat a belső tartalékokat, melyek kiaknázásával az Intézmény gazdasági helyzetén javítani lehet úgy, hogy az nem mehet a gyógyító munka rovására. Feltérképezzük a megyei és megyehatáron túl nyúló lehetőségeket és Fejér megye lakosai számára az országos átlagnak megfelelő hozzáférési lehetőséget biztosítunk az egészségügyi szolgáltatások területén.
 
Az egészségügyi ellátórendszer átszervezésével, a Semmelweis tervvel, annak elveivel azonosultunk, az intézményi működést ennek megfelelően alakítottuk át.
Országos szinten a kórházak adósság-állománya növekszik és az év végéig növekedni is fog az előrejelzések alapján. Ezzel szemben intézményünk a működését stabilizálta, az elmúlt évek során kialakult tendenciát (havi cca. 100 MFt adósság-állományt generált a korábbi működés) megállította. Itt jegyzem meg, hogy mintegy 20%-al rosszabb a finanszírozásunk az országos átlagnál, ezért a város és a megye vezetőivel együtt azért lobbizunk, hogy ez a különbség csökkenjen, illetve megszűnjön. Amennyiben az országos átlagnak megfelelő teljesítmény-finanszírozást kapnánk, belekalkulálva a betegforgalom többlet-költségeit is, az 1 éve megkezdett működtetési modell alapján kb. 2 év alatt elfogyna a tartozás-állományunk. Ez azt jelenti, hogy a már jelenleg is stabil gazdasági helyzet tovább javítható, a várólisták, betegfogadási listák minimalizálhatóak, a dolgozók helyben tartására jobb esélyek mutatkoznak.
 
Az elmúlt 1 év során lényegesen rövidültek a várólistáink, természetesen még nem értünk célt. Egyértelműen további javulást várunk.
Az egészségügyi ellátórendszer rendkívül nehéz helyzetéből fakadóan mind a gyógyítók mind a betegek oldaláról továbbra is érkezik panasz. A Kórház vezetése napi szinten a betegágy mellett is jelen van, a problémát saját bőrünkön tapasztaljuk. Ezen a területen is mind a panaszok számát, mind pedig jellegét tekintve javulásról számolhatok be mindamellett, bár tény, hogy teendő akad még bőven itt is.
A betegellátás javítását szolgálják azok az új szakmai irányok, melyek egy évvel ezelőtt még nem álltak rendelkezésre: fejlesztünk kardiológia, diabetológia, immunológia, vesebeteg gondozás területein, Székesfehérváron a jövőben pacemaker centrum indítása is kézzel fogható közelségbe került.
 
Szintén a betegek érdekében nagyon fontos, hogy nemzetközi hírű szakembereinket megtartsuk, így helyben kiemelt színvonalú ellátásban részesülhetnek! Hogy csak párat említsek: sebészet, mozgásszervi sebészet, pulmonológia.
 
Nagyon fontos, a betegellátást szolgáló kezdeményezésnek gondoljuk, hogy szakmai kapcsolatinak erősítjük. Az alapellátással közös képzéseket indítottunk, ennek része az az informatikai kapcsolat az alapellátás és a kórházi ellátók között, melynek során lehetőség nyílik az elektronikus beutalásra, leletlekérdezésre, a betegnek nem kell felesleges utat megtennie, hiszen ez informatikai úton megvalósul a jövőben. Jelenleg a rendszer már próba üzemmódban dolgozik.
 
A megelőzés (prevenció) jegyeiben kórházunk részt vesz a lakosság tájékoztatásában, a médiában, informatikai úton, egészségváros szervezésében, stb.
 
Az elkövetkezendő év legfontosabb teendője, hogy zökkenőmentesen kapcsolódjunk ahhoz az egészségügyi régióhoz, mely Komárom-Esztergom, Fejér megye és Buda déli részének – kb. 1,5 millió ember – ellátását szervezi. Ebben a régióban a Fejér Megyei Szent György Kórháznak hangsúlyos szerepet kell kapnia, hiszen a tervezett régió centrumában helyezkedik el az M7-es autópálya mentén, gazdasági működését stabilizálta, szakmai oldalon kiemelkedő kvalitásokkal bír. Emellett pályázati munkánk, mely sürgősségi ellátástól az aktív betegellátáson keresztül a rehabilitációig bezárólag biztosítani fogja azt az infrastrukturális és eszköz hátteret, mely a lakosság kiemelt ellátásához megfelelő hátteret biztosít.
 
Az elmúlt év tükrében továbbra is hiszünk a kitartó munkában, azért dolgozunk, hogy a lakosság ellátását helyben, a kor szellemének megfelelő színvonalon biztosítani tudjuk. Munkánkat segíti az az összefogás, melyet a Fejér Megyei Közgyűlés és Székesfehérvár Város Közgyűlése közötti együttműködés példáz.
 
 
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP