MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

„Gyermekekért” díjat kapott a megyei önkormányzat
2011.11.16. 13:40

A Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napok keretében a Megyeháza Dísztermében rendezték meg a gyermekvédelmi szakmai napot, amelyen kitüntetések átadására is sor került. 



 
Az eseményen aranydiplomát vehetett át dr. Balogh Ibolyától, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatójától és Deresné Tanárki Máriától a gyermekvédelmi központ igazgatójától Bors Csaba.
 
 
 
„Gyermekekért” díjjal jutalmazták Hercegné Varga Klárát és a Fejér Megyei Önkormányzatot. Deresné Tanárki Mária elmondta, az évtizedek alatt rengeteg segítséget kaptak a fenntartótól, s ezzel a díjjal szeretnék megköszönni.
  
A megyei önkormányzat díjat dr. Molnár Krisztián megyei főjegyző vette át, aki az emlékplakett mellé egy életfát is kapott, amely az elmúlt évtizedeket jelképezi.
- A mai rendezvény a szakemberek képzését szolgálja. Fejér megyében a jelenlegi adatok szerint 773 gyermekről és fiatal felnőttről gondoskodnak a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott gyermek-és lakásotthonokban, valamint a nevelőszülői családokban. A szakterületen közel 300 szakember, gyermekvédelmi, szociális és pedagógus dolgozik. Önök a segítő tevékenységükkel, nevelésükkel, gondoskodásukkal, szeretetükkel, empátiás odafordulásukkal hatalmas hiányt pótolnak. A működési zavarokkal küzdő családok, vagy éppen a családjukból kiemelt, anyát, apát, családi melegséget nélkülözni kényszerülő, különböző életkorú gyermekek számára jelentenek kapaszkodót. Ha valakik, Önök gyakorta találkoznak a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekkel, akiknek lemaradásait csökkenteni, beilleszkedési és magatartási problémáit kezelni kell – hangoztatta Balogh Ibolya.
 
 
Hozzátette, a gyermekvédelem 2012. január 1-jétől állami feladat lesz, mely strukturális változásokkal is jár. Függetlenül azonban a változásoktól, a gyermekvédelem, miként eddig is, a kiemelt feladatok között szerepel majd.
 
- A hátrányos helyzetű vagy veszélyeztetett gyermekek és fiatalok testi – lelki – szellemi és erkölcsi fejlődését akadályozó vagy veszélyeztető körülmények elhárítása: embert próbáló feladat. Félek, hogy manapság egyre több nehézséggel találkoznak. A jelenlegi gazdasági körülmények, a társadalmi és etnikai feszültségek súlyos terheket rónak a terület szakembereire. A munkanélkülivé váló, társadalmi megbecsülését – sokszor önbecsülését is – elvesztő családi környezet, a család szerepének divatos devalválódása,/ leértékelődése, az emberi érintkezés eldurvulása, a nevelés felelősségének az iskolára hárítása, a médiából áradó szex és erőszak – mind megannyi veszélyeztető tényező. Ráadásul az intézményes gyermekvédelmet kiváltó, világjelenségnek tekinthető okok megszüntetése nem a szociális munkások kompetenciája, - miközben a krízishelyzetbe kerülő gyermek és fiatal életkörülményeinek javítása, személyiségfejlődésének biztosítása mégis csak a gyermekvédelemre hárul – hangsúlyozta Molnár Krisztián.
 
 
Beszéde végén megköszönte a díjat, majd jelezte, nehéz szívvel adják át a feladatot a kormányhivatalnak, ugyanakkor örülnek is, mert az új fenntartó vezetése kiváló szakemberekből áll, így biztosított a megyei gyermekvédelem kiemelt szerepe.
 
A folytatásban Dudás Zoltán, a NEFMI főosztályvezetője beszélt aktuális kérdésekről. Kiemelte, komoly változások előtt áll az egész rendszer, amelyben új elemek is lesznek szép számmal. Említette a gyermek- és ifjúságvédelem új irányait, amelyek között nagy hangsúlyt kap az öngondoskodásra és az önállóságra nevelés. Az a legfőbb cél, hogy a gondoskodásra szoruló fiatalok minél inkább családi környezetben nőjenek fel, s ne gyermekotthonokban. Utóbbiaknak speciális ellátást igénylő gyerekeket bíznának a jövőben.
Gulyásné Kovács Erzsébet, a KIM főosztályvezetője előadásában elmondta, a felzárkózásra szoruló emberek aktivitása nélkül lehetetlen felzárkózniuk. A romák integrációjáról is szólt. Szerinte ez gazdasági kérdés is, emellett a többségi társadalom sokkal elfogadóbb lenne, ha a munka világába visszatérne minél több roma. Bejelentette, elkészült a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási és Roma Stratégia, és készül a hároméves cselekvési terv, melyeket november végén fogad majd el a Parlament.
 
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP