MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

A megyeszékhelyre látogatott az Országgyűlés alelnöke
2011.12.01.

A közigazgatás átalakításáról tájékoztattak. 



A rendszerváltás óta biztosan nem történt olyan jelentőségű közigazgatási átszervezés, mint amibe most vágott bele a kormány. Többek között a Fejér Megyei Önkormányzat intézményei is a kormányhivatal irányítása alá kerülnek január elsejétől. Az átalakításokról Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere tájékoztatott.
 
Lezsák Sándor látogatásáról elmondta, hogy a városvezetés kihasználta az adódó lehetőséget az elmúlt fél órában arra, hogy az Országgyűlés alelnökét beavassa a 2013-as emlékév előkészületeibe. Székesfehérvár polgármestere, aki köszönetet mondott az alelnöknek a látogatásért, és a kulturális örökség védelméről szóló törvény átfogó módosításáért is, amelynek keretében Fejér megye – az országban egyedüliként – két helyszínnel is felkerült a nemzeti emlékhelyek listájára.
 
Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy az átalakítást követően találhatják meg valódi szerepüket a megyék. „Fejér megye a közcélú fejlesztések gazdája lesz új megközelítésben.” - mondta a jövő feladatairól. Vargha Tamás kiemelte, hogy nem pályázat, hanem programalapú fejlesztéseket kell végrehajtania a megyéknek.
 
Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta, centralizáció indult meg a közigazgatásban. A Fejér Megyei Kormányhivatal jelenleg 1300 tisztviselővel dolgozik, az átalakulás további 2500 dolgozót jelent jövőre. 2012 július 1-el a járási rendszer is elkezdi működését, további államigazgatási feladatok kerülnek ki az önkormányzatok hatásköréből: állami feladat lesz a szabálysértési ügyek intézése és az okmányirodai feladatok ellátása is.
 
Lezsák Sándor, az az Országgyűlés alelnöke a közigazgatás átalakítása kapcsán elmondta, hogy „a várakozás feszültségében ott van egy erős történelmi felelősség, a kétharmad lehetősége.” Az alelnök feszített tempót tapasztal a tárcáknál, kormányhivataloknál, frakcióban, annak érdekében, hogy egymáshoz illesszék terveiket, elképzeléseiket. Lezsák Sándor kiemelte, hogy akkor lesz igazán jövője a kormányzati elképzeléseknek, ha a „valóság jegyese marad”. „Mind a helyi, az országos, a Kárpát- medencei és a globális valóság mindazon részleteiben otthon kell lenni, ami valamilyen formában kapcsolatban van velünk.” - tette hozzá.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP