MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Új parancsnok az ÖHP élén
2011.12.01.

Ünnepi állománygyűlést tartott a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága abból az alkalomból, hogy Kovács József altábornagy átadta a parancsnokság parancsnoki beosztását Domján László vezérőrnagynak.  



 
 
Az eseményen részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter, valamint a megye és a város vezetői is, Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.
 
 
 
 Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi beszédében úgy fogalmazott, elégedett a leköszönő és az újonnan kinevezett vezető munkájával, és büszke a magyar katonákra, akik elismerést vívtak ki a külhoni missziók során.
 
 
 
Kovács József, az ÖHP elköszönő parancsnoka azt kívánta utódjának, hogy vezetőként kísérje siker, tisztelet és megbecsülés a munkáját. „Tegye mindezt olyan módon, hogy közben mások érdekeit szolgálja, hiszen az a vezető, aki képes mások értékeit felismerni és megbecsülni, az megérdemelten élvezheti mindazt, ami egy ember életében és munkájában a legfontosabb: a munkatársaitól kapott tiszteletet, megbecsülést és bizalmat” - tette hozzá.
 
 
 
Domján László vezérőrnagy, kinevezett parancsnok a kiemelt feladatok között említette a békétől eltérő vezetési rendszer biztos alapokra helyezését, a működtetéshez szükséges feltételek biztosítását és az ezzel kapcsolatos szakmai tevékenység magas szintre emelését. „Csak egy ilyen rendszer alkalmazási képességének birtokában képes a hadsereg eleget tenni a hon védelme érdekében vállalt feladatainak, felesküdött hivatásának.” - mondta.
 
 
 
 
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP