MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

"A területfejlesztést a helyi döntésekre kell alapozni"
2006.12.08.

- nyilatkozta a sajtónak Őry Csaba csütörtökön, miután a megyeházán tárgyalt Gombaszöginé dr. Balogh Ibolyával és Balsay Istvánnal, az önkormányzat elnökével, illetve alelnökével. Az Európai Parlament néppárti frakciójának tagja elsősorban arról kívánt tájékozódni a beszélgetés során, hogy az EP magyar képviselői hogyan tudnák segíteni Fejér megye jövőbeni céljait, elképzeléseit.



   Őry Csaba kifejezte aggályait azokkal a kezdeményezésekkel szemben, "amelyekkel a kormány igyekszik a pénzek fölötti rendelkezési jogot megszerezni" - hozzátéve, hogy ha ezek a törekvések az uniós elvek megvalósulását veszélyeztetik, akkor a néppárti frakció fel fog lépni ellenük.
Elmondta azt is, hogy "a rengeteg kapcsolattal, értesüléssel rendelkező parlamenti képviselők" nagy segítséget tudnak nyújtani ahhoz a megye vezetéséhez, hogy az értesüljön minden számára fontos döntésről, képviselni tudja érdekeit a Közösségnél, hogy "megtalálhassa a legrövidebb utat a megfelelő helyre". Az információk fontosságát azzal érzékeltette, hogy "a legsikeresebb nemzetek hetven százalék körül tudták felhasználni a maguk forrásait, mi pedig az elmúlt években harminc százalék körül teljesítettünk..."

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP