MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Közlekedési szakmai nap: február 9.
2007.02.05.

                      Közlekedési szakmai napot rendez a közép-dunántúli közúti közlekedési hálózat fejlesztéséről önkormányzatunk, február 9-én, pénteken 9 órától. A megyénket érintő közúti szakaszokra kiemelt figyelmet szentelnek a szakemberek az eseményen, amely a Fejér Megyei Önkormányzati Szakmai Napok rendezvénysorozat első része. A program nyitott az érdeklődők számára.



A rendezvény helyszíne a Fejér Megyei Önkormányzat díszterme. A szakmai napon részt vesznek, előadást tartanak: Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom megye önkormányzatának elnöke, ill. alelnöke, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke, Dunaújváros, Mór, Gárdony, Perkáta, Seregélyes polgármestere, a Közlekedés-tudományi Egyesület társelnöke, parlamenti képviselők, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője – és több ismert szakember.

A tervezett program:
9.00-9.15: A Fejér Megyei Önkormányzat Szakmai Napok megnyitója; A Közép-Dunántúli Közlekedési Operatív Program
               ígéretei és a valóság. 
               Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya , a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
9:15-9:30: A Közlekedési Szakmai Nap programismertetése
               Balsay István, a Fejér Megyei Önkormányzat alelnöke
9:30-9:45: Miért kell fejleszteni a 81. sz. út Mór és Székesfehérvár várost érintő szakaszait?
               Fenyves Péter, Mór város polgármestere
9:45-10:00: M8 Veszprém-Dunaújváros közötti nyomvonal fejlesztésének szükségességéről, különös tekintettel
                 Sárbogárd elkerülési szakaszának indoklására
                 Lengyel Zoltán, országgyűlési képviselő
10:00-10:15: Seregélyes, Perkáta elkerülő út megépítésének szükségessége, a település és a polgármester
                  szemszögéből
                  Paudits Béla, Seregélyes polgármestere
10:15-10:30: 7.sz. út Velencei-tó déli tehermentesítő szakasza megépítésének indoklása
                 Tóth István, Gárdony város polgármestere
10:30-10:45: A dunaújvárosi híd építése és átadása utáni helyzet, valamint az V/C korridor továbbfejlesztése
                   dr. Kálmán András, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere
10:45-11:00: Székesfehérvár nyugati elkerülő szakasz szerepe és építésének fontossága
                   dr. Cser-Palkovics András, FIDESZ-frakcióvezető, országgyűlési képviselő
11:00-11:15: Kávészünet, sajtótájékoztató

11:15-11:35: Közép-Dunántúli Közlekedési Operatív Program ígéretei és a valóság
                  Pálfy Sándor, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke
                  dr. Hidas János, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés alelnöke
11:35-12:15: A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács közúthálózat fejlesztésének időszerű kérdései. A Közép-
                   Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács célkitűzései
                   Posta Zoltán főosztályvezető, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Infrastruktúra Szakállamtitkárság
                   Kálnoki Kis Sándor, a Közlekedés Tudományi Egyesület társelnöke
12:15-13:00: Hozzászólások
13:00-13.30: Összefoglaló; Zárszó
                   Balsay István, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke









Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP