MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Elfogadta a költségvetést, új főjegyzőt választott a megyei közgyűlés
2007.02.22.

   Fejér Megye Közgyűlése ülést tartott február 22-én, Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya elnök vezetésével. A testület megtárgyalta, elfogadta az önkormányzat idei, 2007. évi költségvetését. Fejér megye új főjegyzőjévé dr. Varjú Mihály eddigi aljegyzőt választották, a megyei levéltár eddigi igazgatójának, dr. Erdős Ferencnek újabb öt évre bizalmat szavaztak.



   A testület beszámolót hallgatott meg Fejér megye 2006. évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről, Papp Károly dandártábornok előterjesztésében. Az ülésen, a hozzászólásokat követően, átfogó szakmai elemzést adott a helyzetről és a célokról, feladatokról dr. Szabadfi Árpád dandártábornok, az országos rendőrfőkapitány általános helyettese. Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a közgyűlés elnöke a testület elismerését és köszönetét fejezte ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságnak a közrend és a közbiztonság védelme terén kifejtett tevékenységéért.
   Ezt követően a Közgyűlés megtárgyalta idei költségvetését. Számos hozzászóló elemezte a kormány megszorító, a megyei önkormányzatok ellehetetlenítését célzó intézkedései következményeit, valamint Fejérben, az előző ciklusban történt hitelfelvételekkel összefüggő, mintegy 900 milliós hitelállomány hatásait. A bizottsági elnökök, képviselők, az alelnökök a takarékosság és forrásteremtés különböző módjairól is átfogóan szóltak. Egyetértettek abban: kiemelt célok közé tartozik az intézmények megfelelő működtetése, a költségvetési hiány 600-700 milliós csökkentése, a bevételek 500-600 milliós növelése. Ezt követően a jelenlévő képviselők egyhangú szavazatával elfogadták a Fejér Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetését. E költségvetés főösszege 22 milliárd 72 millió forint.
   Zárt ülésen választott a Közgyűlés az önkormányzati hivatal élére főjegyzőt. Hatan pályáztak a tisztségre. A testület döntése szerint Fejér megye új főjegyzője dr. Varjú Mihály, az eddigi aljegyző 2007. február 22-étől. A közigazgatásban 1983 augusztusától dolgozik. 2001. február 15-én nevezte ki Fejér Megye Közgyűlése aljegyzővé, e feladatot a mai napig látta el. A 42 éves dr. Varjú Mihályt határozatlan időre választották megyei főjegyzővé.
  A képviselők a Fejér Megyei Levéltár igazgatójává az eddigi vezetőt, dr. Erdős Ferencet választották, újabb öt év időtartamra. Döntött a testület a megyei díszpolgári cím és elismerő díjak adományozásáról, melyeket március 15-i nemzeti ünnepen adnak át.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP