MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Lakitelekre emlékeztek
2007.03.12.

   

   Húsz éve, 1987-ben gyűlt össze Lakitelken, a Lezsák Sándor udvarán felvert sátorban mintegy kétszáz ember, aki a nemzet iránt érzett felelősségérzettől vezettetve ki akarta cserélni gondolatait arról, mit lehet, mit kell tenni "a magyarság történelmének súlyos válsága" idején. A tanácskozás nem csak a Magyar Demokrata Fórum megalapozásául szolgált, hanem kiemelkedő jelentőségű volt a demokratikus átalakuláshoz vezető úton is. Erre emlékeztek szombaton a megyeházán a Csengey Dénes Vándoregyetem keretében.



   A rendezvényen jelen volt maga az egykori főszervező, Lezsák Sándor is. Az eltelt húsz év fordulatait jellemzi, hogy ő ma a Nemzeti Fórum elnöke, és egykor édes gyermekeként létrehozott Magyar Demokrata Fórum mai vezetéséről úgy vélekedik, hogy nincs lehetőség a velük ápolt viszony rendezésére, "az egy másik világ".
   Az egybegyűlteket Kelemen András, az MDF egykori alapító tagja, országgyűlési képviselő köszöntötte, s mint mondta, Lakitelek üzenet ma is aktuális, mert "a rombolást mindmáig nem tudta meghaladni a közösségi építkezés ereje".
  
Házigazdaként szólt a jelenlévőkhöz Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. Kifejezte örömét, hogy az általa vezetett önkormányzat adhat otthont az egykori sátorverőknek, és azoknak is, akik a demokrácia úttörőinek követőiként a mában folytatják a felelős nemzetépítés munkáját. A lakitelki sátorban tanácskozók "eszánt tevékenységükkel fölerősítették a helyi kezdeményezések erejét, új dimenziót adtak a Magyarországon akkor már egyre több helyen érzékelhető gondolkodásnak, kezdeményezéseknek, amelyek elindították az ország demokratikus átalakítását" -mondta. Az egykori találkozó méltatásán túl rámutatott, hogy az akkor elkezdett munka még koránt sem fejeződött be.
- Az alapítók szellemében, a félelmet nem ismerő elődök bátorságához, tudásához, kezdeményező erejéhez, elszántságához méltóan nekünk kell folytatnunk politika- és társadalomformáló munkájukat. Hangsúlyozni szeretném itt és most: nem segítői kell hogy legyünk e fontos politikai folyamatoknak, hanem folytatói, aktív résztvevői.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP