MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Örök ünnep
2007.03.15.

   A Fejér Megyei Önkormányzat március 15-e alkalmából a megyeházán tartott ünnepi megemlékezést. Az 1848-as forradallmat méltató köszöntőt műsor követte a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjainak és Müller Zsófia végzős színészhallgatónak a közreműködésével. Az ünnepség keretében adták át a Fejér Megyei Közgyűlés által alapított kitüntetéseket, köztük a Fejér Megye Díszpolgára címet az idei díjazottaknak.
   Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke volt az egyik szónoka a városi és a megyei önkormányzat Petőfi-szobornál tartott közös ünnepségének is.



   Gombaszöginé dr Balogh Ibolya és Tolcsvay Béla

Az ünnepi közgyűlésen Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott köszöntőt. Beszédében méltatta az 1848-as polgári forradalom illetve az azt követő szabadságharc történelmi jelentőségét, rámutatott máig érvényes tanulságaira. Kiemelte, hogy az eseményekben vezető szerepe volt az értelmiségnek, köztük is elsősorban a nemesi intelligenciának: "politikai érettségük, katonai fölkészültségük és nemzeti elkötelezettségük a harcokban nélkülözhetetlennek bizonyult".  Az elnök asszony korunk számára is példamutatónak nevezte azt az összefogást, amelyben a nemzeti célok megvalósítása érdekében vállvetve vett részt "a plebejus költő, a tanult ügyvéd, a magyarság ügyének elkötelezett arisztokrata, a katonai pályára lépett nemes". Mint mondta, ilyen összefogásra van szükség ma is, "hogy Európa büszke múltú országából büszke jelenű, virágzó ország legyünk".
- 1848 márciusának kettős üzenete van számunkra: azok, akik kellő anyagi-szellemi javak birtokában vannak, legyenek képesek ezeket felelősen, önzetlenül használni, hasznossá tenni mindannyiunk számára, azok pedig, kiknek munkája nélkül Magyarország nem állhatott volna talpra, ismerjék föl lehetőségeiket, s ne féljenek csatlakozni azokhoz a törekvésekhez, melyek mindannyiunk boldogulását segítik.

A kitüntetettek egy csoportja


A Fejér Megye Díszpolgára címmel 2007-ben két arra érdemes személyt tüntettek ki:
                        - Kaczander Károlyt a demokratikus társadalmi, politikai fejlődés érdekében kifejtett erőfeszítéseiért,
                            több évtizedes, kiemelkedő közéleti és szakmai tevékenysége elismeréseként,
                        - Tolcsvay Bélát az egyetemes magyar zeneművészet, irodalom és kultúra, a megye kulturális élete
                            érdekében kifejtett erőfeszítéseiért,több évtizedes, példamutató zeneszerzői és előadóművészi
                            tevékenysége elismeréseként.

Dr. Berzsenyi Zoltán Díjban részesült
                       - dr. Kovácsai Sándor János több évtizedes, kiemelkedő orvosi tevékenységéért, valamint
                           Pusztaszabolcs és környéke egészségügyi ellátása megszervezésében szerzett érdemei, a helyi
                           közélet érdekében kifejtett erőfeszítései elismeréseként,
                       -  dr. Oravecz Éva több évtizedes, kiemelkedő orvosi tevékenységéért, valamint Lajoskomárom
                            és vonzáskörzete magas szintű egészségügyi ellátása, a betegségek megelőzése érdekében
                            kifejtett erőfeszítései elismeréseként.

Fekete János Díjat kapott
                       - Somogyi Mihályné több évtizedes, kiemelkedő, hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett
                          köztisztviselői tevékenységéért, valamint Cece Nagyközség és a lakosság érdekében kifejtett
                          színvonalas közszolgálati munkája elismeréseként.

A Németh László Díj kitüntetettje
                       - Kasznár Gáspárné több évtizedes, kiemelkedő, hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett
                           óvodapedagógiai, oktatási és nevelési tevékenysége, valamint a lakosság érdekében kifejtett
                           áldozatkész közéleti munkája elismeréseként.
                       - Tóth István több évtizedes, kiemelkedő, hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett
                         oktatási – nevelési munkájáért, valamint a helyi kulturális élet szervezése, a hagyományok
                         megőrzése érdekében kifejtett áldozatkész tevékenysége elismeréseként.

A Pápay Ágoston Díjat kapott
                       - Farkas Attiláné a megyei, területi gyermekvédelemért több évtizedes, kiemelkedő hivatástudattal és
                          elkötelezettséggel végzett, áldozatkész szakmai, pénzügyi, gazdasági vezetői tevékenysége
                          elismeréseként.
                       - Hasap József  több évtizedes, példamutató hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett,
                          önzetlen, áldozatkész pártfogó, pedagógiai, nevelő munkájáért, a gyermekvédelmi gondoskodás
                          terén szerzett érdemei elismeréseként.

Salamon Lajos Díjat adtak át
                       - Hideg Lászlónak kiemelkedő hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett munkájáért,
                            a Polgárőrség szervezése, a bűnmegelőzés terén szerzett érdemei elismeréseként.
                       - Horváth Józsefnek kiemelkedő, hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett szakma munkájáért,
                          Fejér megye közrendjének, közbiztonságának fejlesztése terén szerzett érdemei elismeréseként.

Széchenyi Viktor Díjat adományoztak
                       - Fenyvesi Lászlónak példamutató hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett
                           természetvédelmi felvilágosító – oktató – nevelő munkájáért, a védett növények és madarak
                          megismertetése, megmentése, az ökoturizmus elősegítése terén szerzett érdemei elismeréseként.
                       - Varjas Imrének a Fejér Megyei Önkormányzatért és intézményeiért, a megye lakosságáért több
                          évtizeden át magas szakmai képzettséggel, kiemelkedő hivatástudattal végzett, fáradhatatlan
                          munkájáért, elkötelezett közszolgálati tevékenysége, példamutató életműve elismeréseként.

A Terstyánszky Ödön Díj kitüntetettjei
                      - Schneider Béla több évtizedes, példamutató hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett
                         sportszervező, intézményvezető munkájáért, valamint a tömegsport-mozgalom erősítése,
                        az egészséges életmód népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként.
                      - Tóth Iván Zoltán több évtizedes, kiemelkedő hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett
                        oktató-nevelő, közéleti munkásságáért, valamint a honismeret fejlesztése, a hagyományok megőrzése
                       érdekében kifejtett tevékenysége, példamutató életműve elismeréseként.

Vörösmarty Mihály Díj idei díjazottjai
                      - Finta Jánosné a közművelődés, az oktatás-nevelés területén kiemelkedő hivatástudattal
                        és elkötelezettséggel végzett értékteremtő munkájáért, a helyi kulturális közélet,
                        a civil mozgalom szolgálata terén szerzett érdemei elismeréseként.
                      - Szegedi Kovács György a magyar irodalom, a líra érdekében kifejtett értékteremtő és értékőrző
                        munkásságáért, kiemelkedő színvonalú költői, alkotó és irodalmi közéleti szervező tevékenysége
                        elismeréseként.

a Wekerle Sándor Díjat adományozott a Megyei Közgyűlés
                      - Geng Antalnak (posztumusz) kiemelkedő színvonalú helytörténeti, közéleti munkásságáért,
                           a német nemzetiségi kultúra megőrzése és a hagyományok ápolása terén szerzett elévülhetetlen
                          érdemei, példamutató életműve elismeréseként.
                      - Schmidt Ferencnek kiemelkedő közéleti munkásságáért, a Fejér megyei német kisebbség
                         önigazgatásának fejlesztéséért, a német nemzetiségi kultúra megőrzése és a hagyományok
                          polása terén szerzett elévülhetetlen érdemei elismeréseként.


 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP