MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Vandál kegyeletsértés
2007.04.03.

  

Ismeretlen elkövetők hétfőre virradóra megrongálták a pákozdi Mészeg-hegyen a Don-kanyar emlékkápolnát övező kegyeleti parkot. A jelentős anyagi kárt is okozó vandalizmus megdöbbentő módon megsértette a II. világháború poklában elesett magyar katonák emlékét. A felháborító hírről tudomást szerezve kedden a megyei önkormányzat által szervezett sajtótájékoztatóhoz kapcsolódva számosan elzarándokoltak a helyszínre, hogy leróják kegyeletüket, illetve kifejezzék tiltakozásukat a bűncselekmény miatt.



   Bobory Zoltán, A Doni Kápolna Alapítvány titkára, aki a Don-kanyar emlékút szervezője volt, és aki az emlékhely kialakításában is fő kezdeményezőként vett részt, nehezen talált szavakat. Az eseményt kommentálva felháborodásnak és értetlenséggel vegyes elkeseredésnek adott hangot. Hasonló értelemben szólt Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya a megyei közgyűlése elnöke is. Mint mondta, ha az életüket hazájukért áldozó hősök emléke előtt tisztelegve széles körű összefogással, közadakozásból létrehozott emlékhelyen a kopjafákat kitörik, a díszköveket elgörgetik helyükről, a koszorúkat szétdobálják, a mécseseket összezúzzák, az támadás az egész társadalom ellen, annak üzenet értéke van: "valami nagyon nem jól megy Magyarországon" .
   A sajtótájékoztatóra összegyűltek, köztük Tolcsvay Béla zeneszerző, az esemény zárásaként közösen elénekelték a Himnuszt.

  A cselekmény miatt a Gárdonyi Városi Rendőrkapitányság rongálás gyanújával indított nyomozást. A megyei önkormányzat jelképes, 50 ezer forintos jutalmat ajánlott fel a  nyomravezetőnek.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP