MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Nem hagyják megszüntetni a Hunyadit
2007.04.12.

   A Fejér Megyei Közgyűlés a nagy múltú, városi működtetésű Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskola fenntartási szándékáról tárgyalt, tájékoztatót fogadott el a Szent György Kórház és az OEP közötti finanszírozási szerződésről. A testület úgy döntött: az egészségügyi miniszternek a Szent György kórházat érintő törvénysértő, alkotmányellenes határozata bírósági felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését kezdeményezi. Ezt követően a képviselők a megyei bíróságra és a munkaügyi bíróságra ülnököket, illetve fiatalkorúak büntető ügyeire pedagógus ülnököket választottak április 12-i közgyűlésen.



Ha kell, átveszik a Hunyadit  
   A Fejér Megyei Önkormányzat javaslatot tárgyalt meg a székesfehérvári Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskolában megvalósuló középfokú oktatással kapcsolatos feladat- és hatáskör átadás-átvételéről. Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya, a közgyűlés elnöke emlékeztetett rá: a Székesfehérvár Megyei Jogú Város fenntartásában működő iskolák jövőjével kapcsolatban elkészült a városi önkormányzat 2007-2012-ig szóló, 58 közoktatási intézményre vonatkozó „oktatási feladat-ellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési terv” tervezete. A jogszabályi előírásoknak megfelelően a városi önkormányzat a tervezetet a megyei önkormányzat számára is megküldte, a megyei fejlesztési tervre épített szakvélemény kiadása érdekében. A fejlesztési tervezet szerint a Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskola 2007. augusztus 1-jétől megszűnt volna, és telephelyévé vált volna a jogutód intézménynek, amely a székesfehérvári I. István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola.
   Balsay István alelnök hozzászólásában hangsúlyozta: a tervezett intézkedés ellen közel 12 000 aláírással alátámasztott petícióban tiltakoztak, demonstrációt szerveztek a szülők, diákok, pedagógusok. Az intézmények az intézményvezetők adatai szerint 100%-os kihasználtsággal működnek. Székesfehérvár Megyei Jogú Város tervezett intézkedése miatt nagyon sok szülő és pedagógus kereste meg a megyei közgyűlés elnökét, segítséget kérve a nagy múltú iskola önállóságának és hagyományainak megőrzése érdekében. Figyelemmel arra, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat jelenleg is 7 középfokú, helyi önkormányzattól átvett oktatási intézmény fenntartását látja el a megye különböző településein, a székesfehérvári Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskola képzési profilja illeszkedik a megyei intézmények által kínált lehetőségek közé – emelte ki Balsay István és dr. Tiborcz Péter, a Fidesz- KDNP- Nemzeti Front frakcióvezetője is.
   A vita során Horváth András, az MSZP frakcióvezetője javasolta, hogy e témakört vegyék le a napirendről, a közgyűlés azonban leszavazta az indítványát.
   L. Simon László, az oktatási és kulturális bizottság elnöke megemlítette: a híresztelések szerint ingatlanspekuláció áll a Hunyadi iskola megszüntetése mögött, az értékes belvárosi ingatlanra pályáznak bizonyos érdekcsoportok. Nem válhat azonban egyetlen nagy múltú iskola sem gazdasági és politikai spekuláció tárgyává. Elmondta: a szakbizottság egyhangúlag támogatta a határozati javaslatot. A közoktatási törvény szerint ugyanis a megyei önkormányzat köteles gondoskodni – többek között – a középiskolai és szakiskolai ellátásról, abban az esetben, ha a községi, városi, fővárosi önkormányzat a feladat ellátását nem vállalja, illetve a feladat ellátása a megye, főváros területén nem megoldott. Erre tekintettel közgyűlés felkérte elnökét, hogy Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatánál – amennyiben az ismét kezdeményezi a Hunyadi iskola megszüntetését –, kezdeményezzen tárgyalásokat az oktatási intézmény fenntartásának a megyei önkormányzat számára történő átadásáról.

Fellebbeznek
   Az egészségügyi miniszternek a Szent György Kórházat érintő, törvénysértő, alkotmányellenes határozata bírósági felülvizsgálatát és annak hatályon kívül helyezését kezdeményezi a megyei önkormányzat. A döntés előzménye: a szaktárca vezetője határozatában döntött a Fejér Megyei Szent György Kórháznak az egészségbiztosító által a társadalombiztosítás keretében biztosított szakellátási kapacitásainak felosztásáról, és meghatározta a hozzárendelt ellátási területeket. A miniszter határozata azonban az önkormányzat álláspontja szerint több pontos jogszabályellenes és súlyos eljárási hibákban szenved: rendelkezése súlyosan sérti a helyi önkormányzatok önállóságához való jogát, egyedi döntésével beavatkozik az önkormányzati autonómia gyakorlásába. A miniszter közigazgatási határozatában szabályozta a kórházi kapacitásokat, ezzel meghatározta az intézményi működés lényeges feltételeit, tulajdonképpen korlátozta az önkormányzati jogokat és hatáskört vont el.
   Az Alkotmány 43. § (2) bekezdése kimondja, hogy a helyi önkormányzati jogokat és kötelezettségeket törvény állapítja meg. Kötelező feladat- és hatáskört a helyi önkormányzatok tekintetében csak törvényben lehet előírni. Azzal, hogy miniszter közigazgatási határozatban határozta meg a megyei önkormányzat kötelezően ellátandó feladatait, megsértette ezt az alkotmányos rendelkezést.
   A 90-es évek közepétől kezdve több alkotmánybírósági döntés is született, melyek az önkormányzati önállóságot védelemben részesítve kizárták a hasonló eljárási megoldásokat, mivel azok „az Alkotmányban szabályozott önkormányzati alapjog kiüresedéséhez, azok tényleges elvonásához vezetnek”. A közigazgatási szerv tehát alkotmányellenesen avatkozott be a megyei önkormányzat kötelezően ellátandó feladatait érintően. Mindemellett sérültek a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényben foglalt azon rendelkezések, melyek szerint az önkormányzatok tevékenységét jelentősen érintő jogszabálytervezeteket véleményezésre meg kell küldeni a megyei közgyűléseknek. Erre ez esetben nem került sor.
   Mivel a kérdés a betegellátást közvetlenül is érinti, a fentiek alapján a 2007. március 21-ei közgyűlésen az a döntés született: a Fejér Megyei Önkormányzat az egészségügyi miniszternek e határozata bírósági felülvizsgálatát és annak hatályon kívül helyezését kezdeményezze a Fővárosi Bíróságnál. 
  Március 26-án még a bírósághoz fordulás előtt a miniszter kicserélte korábbi határozatát. Ezt elemezve megállapították a szakemberek, a szakbizottságok, hogy annak mellékletében a Fejér Megyei Szent György Kórház ellátási területe két szakterületen bővült, más – érdemi – módosítást azonban nem tartalmazott. Ezért döntött úgy a közgyűlés április 12-én: a korábban felsorolt indokok alapján jogorvoslattal kell élni, s felhatalmazta elnökét, hogy a Fővárosi Bíróságnál a határozat felülvizsgálatát kezdeményezze.


***
A megyei közgyűlés elnöke, Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya és Szabó Gábor MSZP-képviselő egyaránt nagy elismeréssel méltatta a március 15-én kitüntetett, május elsejétől nyugdíjba vonuló Varjas Imre, az önkormányzat ellátó szervezete vezetőjének több évtizedes, eredményes, hivatástudattal végzett munkáját.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP