MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Szót emelnek a vasútért
2007.05.05.

 

  

   A Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozatban fejezte ki elutasítását a kormány vasútvonalak megszüntetésére irányuló terveit. A Közgyűlés alelnökét, Balsay Istvánt kérték fel, hogy kísérje figyelemmel a tervezett intézkedéseket, és kezdeményezze a kormánynál a szükséges intézkedéseket. Az alelnök Füzesiné Kolonics Ilonával, Zichyujfalu polgármesterével, Juhász Jánossal , Sárbogárd polgármesterével és Molnár Gyulával, Moha alpolgármesterével közös sajtótájékoztatón ismertette a közgyűlés határozatát.



   A MÁV "fejlesztésére" vonatkozó, sajtóban megjelent kormányzati elképzelések szerint 2008-ban gyakorlatilag megszűnne a forgalom az ország valamennyi mellékvonalán. Fejér megyében a már most is üzemen kívül álló Lepsény-Hajmáskér és a Lepsény-Dombóvár vasúti szakaszon kívül "szünetelne" a személyszállítás a Székesfehérvár-Mór, Székesfehérvár-Pusztaszabolcs, Székesfehérvár-Sárbogárd, Börgönd-Szabadbattyán, Dunaújváros-Rétszilas közötti szakaszokon is.
A közgyűlés a határozat vitájában a következő érveket szegezte szembe a vonalbezárásokkal.

Székesfehérvár és Mór között azért érthetetlen a személyszállítás szüneteltetése, mert a 2003. évi XXVI törvénnyel elfogadott Országos Területrendezési Terv, valamint e törvény felülvizsgálatára vonatkozó egyeztetési anyag szerint a vasútvonal-szakasz a Budapestet délről elkerülő (Komárom, Kisbér, Mór, Bodajk, Székesfehérvár, Börgönd, Pusztaszabolcs, Ercsi, Cegléd) vonalnak része. 

A Székesfehérvár-Pusztaszabolcs, valamint a Börgönd-Szabadbattyán vasútvonal bezárása keresztülhúzza a székesfehérvári logisztikai központ és a börgöndi reptér nagyszabású terveit.

A Székesfehérvár-Pusztaszabolcs vasútvonallal tehermentesíthető lenne a Székesfehérvár-Martonvásár-Budapest közötti vonal, a gyors- és tehervonatok Pusztaszabolcs felé való közlekedtetése a Velencei-tó környezet- és zajcsökkentését is elősegítené. A Székesfehérvár-Pusztaszabolcs közötti szakasz ugyancsak része az OTrT-ben szereplő Budapestet délről elkerülő vasútvonalnak. 

A Székesfehérvár-Sárbogárd közötti vasútszakasz megszüntetése felelőtlenség, mert Sárbogárd amúgyis halmozottan hátrányos helyzetét tovább rontja. A Székesfehérvár-Sárbogárd közötti szakaszon a személyszállítás szüneteltetésével a megyéből ellehetetlenül a pécsi egyetemi-kulturális központ elérése.

A Dunaújváros-Rétszilas közötti összeköttetés szüneteltetése a dunaújvárosi logisztikai alközpont, a dunaújvárosi kikötő megközelíthetősége miatt stratégiai megfontolásból felelőtlen kezdeményezés.

Összefoglalóan pedig megállapították, hogy az említett vasútvonalakon tervezett személyszállítás megszüntetése ellentétes a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács 41/1998. (XII.14.) sz. határozatával elfogadott Fejér megye Területfejlesztési Koncepciójával, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács koncepciójával és programjával, a 2003. évi Országos Területrendezési Tervről szóló törvény és ennek felülvizsgálatáról szóló egyeztetési anyagban foglaltakkal.
Környezet- és természetvédelmi szempontból is megengedhetetlen, hogy a számos fórumon elhangzó, kötöttpályás közösségi közlekedés előnyben részesítése helyett – mely uniós célkitűzés is – a megye úthálózatát tönkretevő, egyes főútvonalak fizetőssé tétele miatt az alsóbbrendű úthálózatra terelt nehézgépjármű-forgalom és egyéni személygépkocsi közlekedés kerül előtérbe. Ez ellen a közlekedéspolitika ellen tiltakozik Fejér Megye Közgyűlése.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP