MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Dr. Balogh Ibolya megnyitó beszéde a megyei nemzetiségi napon
2007.06.16.

   A megyei közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, amiért személyesen köszönthette a német, a szlovák és cigány kisebbség képviselőit, és megköszönte Pusztavámnak, hogy vállalta a Nemzetiségi Napok házigazda szerepét.



   Mint mondta, nem csak a múltunk közös, a jelenünk és a jövőnk is. A történelem során mindegyik nemzetiségnek volt része viharokban, de ennek is köszönhető, hogy a hétköznapokban valódi sorsközösséggé kovácsolódtak össze.
   - Amikor szétnézünk a világban, sajnos sokszor azt látjuk - mondta -, hogy a nemzetiségi sokszínűség bizonyos országokban összeférhetetlenséghez vezet. Ez sok esetben azt eredményezi, hogy az egyén kénytelen feladni, megtagadni kulturális, nemzeti hovatartozását.
Hogy ez mit jelent, azt dr. Balogh Ibolya Ipolyi Arnold gondolataival érzékeltette: „Az a nemzet, amely emlékeit veszni hagyja, az saját síremlékeit építi, s az végső soron vesztesége az egész emberiségnek.
   - Büszke vagyok arra – folytatta - hogy itt ebben az országban, ebben a megyében nem titkoljuk, hanem együtt ünnepeljük a nemzetiségek hovatartozását, és együtt, egymás örömére fejezhetjük ki szokásainkat. Az emberiség történelmét a kultúra cseréje vitte előre. Az egymástól eltérő szokások, emberi és közösségi mentalitások hozzájárultak a magyar nemzeti sokszínűséghez és sokgyökerűséghez. Magyarország ezekkel a sajátságokkal és értékekkel vált az Európai Unió tagjává, amelyeket remélem, tovább tudunk gazdagítani.
   Az elnök végezetül a Fejér Megyei Nemzetiségi Napok jelentőségét méltatta, mint olyan hagyományteremtő rendezvényét, amelynek nagy szerepe van a kulturális önállóság kiteljesedésében, a hagyományőrzés erősítésében, az emberi és közösségi értékeinek megtartásában.
A zene, a tánc az ének a jókedv és az együttes élmény mind hozzájárulnak, egyfajta hidat emelnek a magyar és a szomszédos nemzetek közötti termékeny baráti kapcsolatok ápolásában.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP