MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Ki dob mentőövet?
2007.08.24.

   A megyeházán kerekasztal-konferencián látták vendégül mindazokat, akik érdekeltek a Velencei-tavi Vízi Sportiskola és Szabadidő Központ működtetésében, jövőjének biztosításában. Dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke a tanácskozásra meghívta a megbeszélés kezdeményezőjét, Elbert Gábor államtitkárt (Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium), a Magyar Kajak-kenu, a Magyar Evezős és a Magyar Vitorlás Szövetség képviselőit, valamint a tókörnyék településeinek polgármestereit és az intézmény igazgatónőjét.



   Az elnök asszony szóvá tette, hogy három, az iskolát is érintő fejlesztési pályázatot nyújtott be a megye - mindhármat elutasították. Pedig az országosan is elismert utánpótlásképző munkát végző iskola épületei, sürgős felújításra,  létesítményei  pedig fejlesztésre szorulnak. Különösen fájó a támogatás elmaradása, ha tudjuk, hogy a hasonló funkciójú szolnoki és szegedi pályák részesültek a központi forrásokból. A kormányzatot képviselő államtitkár, bár burkoltan, de ezúttal is elhárította a támogatási igényeket. A tanácskozás ezért lényegében a lehetséges pénzforrásokra vonatkozó elképzelések összegyűjtésére szorítkozott. Felmerült az önkormányzati források, az uniós pályázatok lbevonása, és még az is, hogy az intézmény egykori neveltjei közül azok, akik sikeres üzletemberek lettek, befektetőként térhetnének vissza a tóhoz.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP