MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

200 éve kezdték építeni a megyeházát
2007.09.06.

   Hosszú, több évig tartó előkészítő munkákat követően - 200 éve, 1807-ben kezdték építeni a Vármegyeházát. Az évforduló alkalmából Vármegyeháza építése – Fejér vármegye jelképei címmel kiállítás nyílt az épület aulájában. A rendező a a Fejér Megyei Levéltár és a Megyei Művelődési Központ, a megnyitón pedig dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke mondott beszédet.



Dr. Balogh Ibolya beszéde:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Képviselőtársaim!

   A szabadságok időszaka, illetve az augusztus 20-ai ünnepségek után örülök, hogy újra itt találkozunk. Elmúltak az ünnepnapok, a megszokott, hétköznapi, felelősségteljes munkát kell végeznünk. A mai közgyűlés előtti percek azonban különböznek a korábbiaktól. Fontosnak tartom, hogy néhány szóban – és jó néhány érdekes levéltári dokumentummal szemléltetve – erről megemlékezzünk.
   Ma évfordulóra, mondhatni: bicentenáriumra emlékezünk. Hosszú, több évig tartó előkészítő munkákat követően - 200 éve, 1807-ben kezdték ugyanis építeni a Vármegyeházát. A Vármegyeháza építése – Fejér vármegye jelképei címmel ezért rendezett kiállítást a Fejér Megyei Levéltár és a Megyei Művelődési K    özpont.
   Szinte minden megváltozott körülöttünk az elmúlt két évszázadban. Csak egy valami nem: a felelősségre gondolok. Akik itt, ebben a Szent István téri épületben dolgoznak, akár képviselőként, akár köztisztviselőként, legfőbb kötelességük a Fejér megyében élőket szolgálni, életüket jobbá tenni, nehézségeik közepette mellettük állni, az intézmények működését az ő érdekeik szerint irányítani.
   Alapvető elvi kérdés ez. Miért? Röviden megindokolható. Szeretném ismét hangsúlyozni: egy közösséget alkotunk mi, Fejér megyeiek, függetlenül attól, hogy melyik pártra szavaztunk, melyik templomba járunk, faluban vagy városban élünk…
   A párbeszéd fontosságára, a közös céljaink érdekében a kompromisszumkészség jelentőségére, a megyében élők érdekeinek szolgálatára figyelmeztetnek, emlékeztetnek bennünket Fejér vármegye jelképei: a címerek, a bélyegzők, a két évszázaddal ezelőtt született tervrajzok.

   A kiállítást e gondolatok jegyében megnyitom. Kérem, tekintsék meg ezeket az érdekes dokumentumokat. Felelősségteljes képviselői munkánkat e történelmi örökséghez méltóan végezzük!

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP