MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Ésszerűsítés felelősen
2007.09.28.

   A megyei önkormányzat csütörtöki közgyűlésének talán legfontosabb témája volt a Szent György kórház kapacitásának optimális kihasználására illetve konszolidációs programjára vonatkozó intézkedési terv. A javaslatot a testület ellenszavazat nélkül fogadta el. Dr. Balogh Ibolya, a közgyűlés elnöke a vitában kifejtette, hogy a konszolidáció során alkalmazkodni kell az egészségügy szinte napról napra változó szabályozáshoz; és hozzátett: kívánatos lenne, hogy a megye és a megyei jogú városok (Székesfehérvár és Dunaújváros)  fejlesztési szándékai együttműködési megállapodás formájában is testet öltsenek.



    A további napirendi pontok keretében a közgyűlés elfogadta a költségvetés első félévi teljesítéséről szóló beszámolót, és bejelentette igényét a csákvári kastély kezelői jogának átvételére. Áttekintette a a Fejér megyét érintő, megpályázható területfejlesztési támogatásokat, meghatározta a megvalósítás prioritási rangsorát; valamint előterjeszetést hallgattak meg a megye önkormányzatai fenntartásában működő, valamint nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézményei közoktatási programjainak összehangolásáról.
   A közgyűlés úgy határozott, hogy csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2008. évi fordulójához, és úgy döntött, hogy pályázatot nyújt be az EU "Intelligent Energy Europe" felhívása alapján, helyi és regionális energia ügynökség létrehozására.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP