MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Igen a kérdésekre - nem a hazugságra
2008.03.12.

   "A polgárok elutasították a hazugságon alapuló vezetést, hazánk népe már nem fogadja el a cinikus, hazug kormányzati politikát” - így sommázta a népszavazás eredményét dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke keddi sajtótájékoztatóján. Az elnök asszony elmondta, nagy öröm, hogy a választók több mint fele élt jogával és véleményt nyilvánított a három kérdésben.  Nem hagyott kétséget afelől sem, hogy a népszavazás a kormány politikájának egészéről mondott megsemmisítő kritikát.



   "Ma Magyarországon hazugságon alapuló kormányzás folyik, egy olyan politika, amely semmibe veszi az alkotmányban és egyéb törvényben leírtakat. Ez tovább nem tartható ” – jelentette ki dr. Balogh Ibolya.
   Gyurcsány Ferenc bejelentését, mely szerint a kormánynak nem áll szándékában a kieső összegeket pótolni,  úgy kommentálta: „Csodálkoztunk volna, ha Gyurcsány Ferenc kellő komolysággal fogadja a választópolgárok akaratát. Nem lepődtünk meg azon a mélységes cinizmuson, amelyet már nem először tanúsít. Kijelentése megtorlásként értékelhető, igazolja, hogy a kormányzat továbbra is figyelmen kívül hagyja az emberek akaratát, politikáját a lehetőségek lenullázása , szociális érzéketlenség és hatalmi gőg fémjelzi.

 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP