Halmos tanár úr temetésén többek között Balsay István, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke és Gyóni András, a Ciszterci Szent István Gimnázium igazgatója mondott búcsúbeszédet.

Balsay István a család fekérésére köszönt el a megye díszpolgárától

„Hát eljöttem a kamattal,
Uram-Isten,
Agyonnyargalt akarattal
Siettem, hogy el ne késsek.
Itt az Élet, itt a pénzed.” (Ady)

És itt vagyunk százan, ezeren, a tanítványaid. Akiknek számolatlanul osztottad kincseidet. Akiket nemcsak irodalomra, történelemre, angolra és művészettörténetre tanítasz, hanem örök útravalót kaptunk–mi szerencsések – emberségből, sziklaszilárd erkölcsi tartásból, örökké ható élményekből.
Mi nem elköszönni, búcsúztatni, hanem megköszönni jöttünk, hogy tanítványaid lehettünk

„És mégis-mégis, magam s itt vagyok
Ünnep-kocsit tolni
S én jó mesterem, szeretném a kezed
Áldva-átkozva, sírva megcsókolni.” (Ady)

Tanár Úr, szeretett Tanár Úr!
Köszönjük Neked, hogy bepillanthattunk azokba a titkokba, amelyeket abban az időben csak te lebbenthettél fel. Amelyekről sem otthon, sem barátok között sem mertek beszélni. „Kisfiam”, mondtad, „ szegény vidéki köztanárnak” tartottad magadat. Megkérdőjelezhetetlen tudással, magatartással, nemcsak az órák mentek élményszámba, hanem neveltél bennünket az értelmiségi pályára, helytállásra. Emlékszünk, mindig azt mondtad:- mintha a Nagy Testvér figyelt volna, hogy olvassátok el, a tankönyvekben minden le vagyon írva.
Aztán hozzátetted: Uraim, van egy másik vélemény is. Mi tudtuk mindannyian, hogy nem kételyt akartál elültetni bennünk, hanem felemeltél magadhoz bennünket, és elgondolkoztattál.
Van másik. Mi már a hatvanas évek elején tudhattunk az általad imádott Arany János, Babits Mihály, Kosztolányi, Ady Endre, Shakespeare és az Árpád-kor titkairól, az igazról és a szépről. Már akkor sejthettük, hogy 56 több volt, mint az októberi események, és tudtuk, hogy Dzsugasvili, vagy a Nagy Testvér a törékeny Magyarországra milyen hatást gyakorol, kik tették az I. világháború után tönkre Magyarországot.

„Sokszor éreztem, milyen múló, milyen sajnálatosan meg nem örökíthető alkotás a tanár életműve. Sokszor éreztem, hogy ilyen el nem múló alkotás ez az életmű, hiszen tanítványok százai visznek magukból a világba az életműből egy-egy töredéket, és élnek, és maguk s tovább hatnak egy olyan eszme jegyében, mely ismeri a dolgok belső rendjének az igazság megismerésének egyetlen úját, mely mind oda torkollik, amit jobb szó híján Szépségnek nevezhetnénk.” (Kassák Lajos)

Tőled tudtuk meg hogy mit jelent az Isten, Haza, Család fogalma és tartalma.
Kisfiam! Isten, Haza, Család! ”Jól vésd agyadba!” Ma már tudjuk, hogy a ciszterci rend által visszavett iskolát a családias nevelés vette vissza. Az első világháború után szétvert magyar hadsereg, a doni katasztrófa, 48, 56, és a hazaszeretet, a család szeretete volt a legfontosabb üzeneted. Te közösséget teremtettél. Közösséget, és együttműködést.

Tanár Úr! Midig úgy ettél, mint az az ember, aki idegenbe készült. Összehívtad szolgáidat, és tanítványaidat, rájuk bíztad vagyonodat. Az egyiknek öt talentumot adtál, a máiknak kettőt. A harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint. Aztán elengedtél bennünket. Mindig tudtad, hogy kivel mi történik. Életem minden fontos kérdésében hozzád fordultam. Elvállaljam-e? Meg tudom-e csinálni? És te mindig segítettél. Okos szól, segítő kapcsolatokkal, atyai-baráti szigorral. Megdicsérted azt, aki az öt talentum mellé másik ötöt felmutatott. Mondtad: „Menj be Urad örömébe”. Ki a kettőhöz kettőt szerzett, azt is bátorítottad. Aki az egyet félelmében elásta a földbe, azt nem értetted. Tőled tanultuk meg, hogy akinek van hite,tudása, tisztessége, becsülete, annak ég adnak, hogy bőven legyen neki, akinek meg nincs, attól még azt is elveszik, amije van.
Jó veled diáknak, most már örökös diáknak lenni, jó veled barátnak maradni.

Mi már tudjuk

„Az egyik legjobb feltöltődés a találkozás egy igaz baráttal, akinek mindent el lehet mondani, mert tudjuk, hogy meghallgat, bátorít és megerősít minket egy szeretetteljes gesztussal vagy gyengéd szóval. A hűségre buzdító barátság minden valóság legszebbike. Arisztotelész szerint a barátság az erény virága, a virág önzetlen szépsége.” (Jean Vanier)
Soproni Pista bácsitól dr Halmos professzorig minden voltál.

Isten, Haza, Család. Példát mutatsz a közösség, a család szeretetével, összetartásával. Neked valóban értékrended volt és tanítványaid mohón itták szavaidat, cselekedeteidet. Együtt lehettünk örömödben, jókedvedben és bánatodban. Vártuk Húsvéti eltámadást és az örömöt. Vártuk a találkozást, tudtuk, hogy szeretett Olgi néni, hű társad elmenetele után már nem volt ugyanaz a vidámság, a teljes élet szeretete a szemedben. De akik közel álltak hozzád, tudták, hogy minden energiáddal, a két Krisztina és Laura felé fordulsz, gondoskodó szeretettel,reménységgel.

Vigyázzatok egymásra gyerekek! Vigyázzatok egymásra, mert ez a legfőbb parancs, hogy szeressétek egymást. Tudod, Olgicám elmenetele óta már nem olyanok az éjszakáim, valami nyugtalanság vesz körül. És mégis, ötven éven át, 78 éves korodban i tanítottál, részt vettél a Ciszterci-József Attila Diákszövetség munkájában. Meghatározó részed volt a Székesfehérváron és Fejér megyében 1987-88-ban kezdődő békés átmenet megteremtésében. Te kezdeményezted az „engedélyezett diákünnepből” a tehetetlen kormányt ostorozó Kossuth idézetekkel gazdagított fáklyás március 15-i megemlékezéseket.

Fiacskám!- mondtad. Nemcsak Petőfire és Kossuthra, hanem Széchenyire és Batthyánra is figyeljetek!És tudjad, hogy Görgey nagy hadvezér volt, Erdély, uniót Erdéllyel. Tudod, ki vitte el a pártkasszát.
És a feledhetetlen Szent István napi ünnepségek, a Szent Jobb körmenet háttér instrukciói
A gyulafehérvári testvérváros, mind, mind hozzád kapcsolódnak.
Szinte féktelen vágyakozással mentél minden olyan közösségbe, ahol lemérhetted, hogy a tálentum, a tanítványaidban miként bontakozik ki, amelynek útját te egyengetted. Ma is egyengeted.
Szeretett városod és megyéd díszpolgára lettél. Családodtól, barátaidtól, Fejér Megye Önkormányzatától szóló felkérésnek eleget téve én nem búcsúzom tőled, hanem ígérem, emlékezni fogok rád. Mindannyian emlékezni fogunk rád.
Mert agyunkban és szívünkben élsz. Mert tőled tanultuk, hogy

„ Fogcsikorgató türelemmel,
Összeszorított szájjal-
Krisztus-követő bús próbálkozással,
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és visszanyelt szóval,
Tenyérrel, mely sima örökké,
Csak a zseben szorul ököllé –
Keserű, tehetetlen nevetéssel
Békülve meg akármi rendeléssel –
Nem csodálkozva már – és csodálkozva mégis,
Hogy rajtunk ez is, az is megesett:
Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan,
Kínszenvedést virágzó életet.
Ahogy lehet…” (Reményik Sándor)

Mert te tanítottál és tanítasz arra, hogy

„Ne legyen bennetek kegyetlenség
És irgalmasság se legyen bennetek.

Az irgalmasok irgalmasságra várnak,
Ti pedig éljetek úgy és úgy tegyetek,
Hogy ne legyen szükség irgalomra
S ne legyen miért irgalmazni nektek.” (József Attila)

A te példamutatásodból és nevelésedből tanultuk meg, hogy a „szép igaz” s „az igaz szép”. Fogjuk meg egymás kezét, emeljük fel szívünket a magasba, mondjunk hálát Istennek, hogy hozzád tartozhattunk szűkebb-nagyobb családodhoz, hogy részese lehettünk a teljes, értelmes életednek, hogy tanítványaid és barátaid maradhatunk, míg fiaink és unokáink emlékeznek Rád.
Köszönjük, Tanár Úr!

„És mégis-mégis, magam is itt vagyok
Ünnep-kocsit tolni
S én jó mesterem, szeretném a kezed
Áldva-átkozva, sírva megcsókolni.” (Ady)

Gyóni András az iskola nevében is búcsúzott:

Tisztelt Gyászoló Gyülekezet! Kedves Család! Kedves Kollegák! Kedves Tanítványok!
Itt, most a temetéskor a halál árnyékában csüggedt lélekkel állunk és azt gondoljuk, hogy elvesztettük a Tanár Urat. A babitsi sorok zakatolnak füleinkbe: „Óh jaj meg kell halni, meg kell halni!” Pszcihikai csapdában vagyunk, amikor a temetésen a halállal találkozunk. Még keresztény hívő embereknek is nehéz feldolgozni. De ne felejtsük el itt húsvét hetének a végén, hogy Krisztus esetében is „a látszólagos megsemmisülést a halál köti össze a végtelen élettel.”
Most tisztességet adunk Tanár Úrnak, aki becsülettel végigjárta földi Kálváriáját, amelynek családtagként, diákjaként, munkatársként, barátként mi is társai voltunk, örömben, nehézségben egyaránt. „Megtett mindent, amit megtehetett” írtuk a gyászjelentésen.
Kosztolányisan:
„Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.”
Igen, Ő volt. És nem akárki. „Dr. Halmos István vidéki köztanár”, ahogyan irónikus humorral szokta mondani, jelezve a mindenkori hatalom pedagógusok iránti becsülését. De valójában is az volt. „Vidéki Köztanár”. Vidékeink: Székesfehérvár, Fejér megye és magyar nemzetünk köz-össégeinek tanára, közösségeink kovásza. Sok ezer tanítvánnyal! Sok ezer hálával!
A bencés tanárok évezredes pedagógiáján és saját becsületes családjának hagyományain nevelkedett Sopronban és tanulta meg, hogy vannak maradandó igazodási pontok: mint bölcsesség, bátorság, mértékletesség, igazságosság, hit, remény, szeretet, és ezekhez kell igazítani magunkat, s így lesz Rend, így lesz Harmónia. Ehhez tanulta ki az egyetemen a magyar, az angol és a történelem tanárságát, amelyekkel az igazodási pontokat továbbadta.
„De fény, de hő volt.” Komárom után, a Teleki Blanka Gimnázium után 1957-ben került a József Attila Gimnáziumba, ahol erőszakkal kivetkőztetett ciszterci atyáktól tanulhatta el a „lángolást és világítást” és tette is! Magyarul és József Attilásan nagy- nagy tüzet rakott maga körül, ahol melegedhettek az emberek: a család, felesége és leánya és unokái, a diákok és tanártársak egyaránt. Tanári életével, munkájával „világosult meg” közösségei számára a Rend.
Az utolsó néhány évben egyházivá, cisztercivé alakuló iskolánkban adott példát keresztény nevelésből. Félreértés ne essék, nem csinált mást, mint addig, csak világossá válhatott, hogy addigi rendszeres, lelkiismeretes munkájának, mi a titka, mi adott keretet életének. A hite tette alkalmassá, hogy helyes válaszokat adjon a világ kihívásaira. Hit Istenben és emberben. Az ebből fakadó remény hajtotta motorként haláláig, és viszi azon túl is. És ez a mi örökségünk, az ő példás Kálváriája, az ő élete. A Tanár, a búzaszem meghalt, mi vagyunk a hajtásai, bennünk él tovább a Földön, Krisztusban él tovább a Földön túl.
A Jelenések könyve 14. fejezet,13 sora így szól: „Beati mortui, qui in Domino moriuntur amodo…ut requiescant a laboribus suis; opera enim illorum sequuntur illos ”. magyarul: „Az Úrban elhunyt halottak már most boldogok! Megnyugosznak szenvedéseiktől és elnyerik jócselekedeteik jutalmát.”
„Spe enim salvi facti sumus”. „Üdvözülésünk ugyanis reménybeli”. Ezzel a mondattal bíztat minket és kezdi XVI. Benedek pápánk a Reményről írt enciklikáját.
Holnap irgalmasság vasárnapja. Hitetlen Tamásról szól az Evangélium, aki mint most mi is a halál árnyékában megrogyott hitében. Tamás leckéje nem a kételkedés volt, hanem, „hogy mégiscsak megtalálta az utat a többi tanítványhoz, az Egyházhoz és ott közöttük, velük együtt erősödött meg hitében, mert ott várt rá Jézus.” A hit emberi cselekedet is.
Ezért feladatunk van.
Isten akaratát elfogadva, és reményre buzdításában bízva, egymásba kapaszkodva járjuk tovább és végig saját Kálváriánkat, erőt merítve Tanár Úr életéből. Köszönjük Urunk az Ő életét, és adj Neki örök nyugalmat! Amen.