A héten mutatták be Éry Kiinga által szerkesztett, A székesfehérvári királyi bazilika embertani leletei 1848-2002 című könyvet. A mű első kötete az Ecclesia Beatae Mariae Virginis Albaregiensis című sorozatnak, amely az egykori bazillikával kapcsolatos kutatások eredményeit fogvja bemutatni.

   A kötet gondozója és kiadója a Balassi Kiadó, a kötet a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatásával jelent meg, a szerkesztés feladatát a Fejér Megyei Múzeumok igazgatósága vállalta magára. A tanulmányokat 16 szerző jegyzi. Az 575 oldalas könyv csaknem felét alkotják a tanulmányok, a csatlakozó adattár a tanulmányok alapjául szolgáló adatokat tartalmazza és a későbbi kutatások számára is fontos dokumentációt jelent.

   A kötet röviden kitér a bazilika pusztulástörténetére is, ebből megtudjuk, hogy a gazdag temetkezések feldúlása már Székesfehérvár török uralomra kerülésével megkezdődött. III. Béla és Anna királyné sírja valószínűleg csak azért menekülhetett meg, mert síremlékük a templomot a középkorban is pusztító tűzvészek és az azt követő átépítések során eltűnt, a XVI. század közepén már senki sem ismerte a királyi pár sírjának helyét. A XIX. századi ásatások már csak feldúlt sírokat, vagy olyan bolygatatlan, melléklet nélküli sírokat találtak, amelyeknek sorsa a királyi páréhoz volt hasonló, vagy feldúlásra nem érdemes, melléklet nélküli sírok voltak. Nem tudjuk, a fosztogatások és sírok feldúlása, a vázmaradványok szétdobálása után a török hódoltság elmúltával mennyi maradt a helyszínen királyaink csontjaiból. Jól példázzák ezt a 2002-ben feltárt Anjou-kápolnában a nagy valószínűséggel a trónörökös Katalin hercegnő sírhelyével azonosítható sírkamra embertani leletei. A sírgödröt kitöltő törmelékből csak néhány csonttöredék került elő. Az 1848-ban előkerült, a királyi bazilika feltárásának nyitányát jelentő leletek ismeretében nem csoda, hogy a későbbi korok kutatói a templombelső sírkamráiban talált, melléklet nélküli kevés embercsontnak nem nagy jelentőséget tulajdonítottak. A régészet és antropológia dokumentálási és feldolgozási módszerének sokat kellett változnia és fejlődnie a XX. század közepéig ahhoz, hogy a XX. század második fele és a korábbi ásatások embertani leleteinek összefoglaló feldolgozása megkezdődhessen.
   Azzal, hogy korunk tudományos lehetőségeivel a királyi bazilika ásatásai során előkerült embertani anyag feldolgozása megtörtént, több évtizedes adósságot sikerült törleszteni, és egyben tisztánlátásunkat segíteni.