MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Otthon Mezőfalván
2008.09.23.

Pontosabban: otthonok. Két felújított lakásotthont adtak át tegnap a településen. A megyei önkormányzat fenntartásában működő lakásotthonokat a Gyermekvédelmi Központ neveltjei vehették birtokukba.



     Az ünnepélyes átadáson Balsay István, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke mondott rövid beszédet. Sajnálattal jegyezte meg, hogy napjainkban a források hiánya, továbbá a döntéshozók szociális érzékességének hiánya miatt ritka a hasonló esemény. Kijelentette ugyanakkor, hogy a megyei önkormányzat minden akadályozó körülmény ellenére mindent elkövet, hogy a szociális és gyermekvédelmi szakosított ellátások tárgyi-elhelyezési valamint személyi feltételeit mielőbb a jogszabályi normáknak megfelelővé tegye.
    Ezen törekvés keretében valósult meg a most átadott beruházás, amelynek bekerülési költsége mintegy 29 millió Ft volt, melyből csaknem négymilliót a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által kiírt pályázati forrásból biztosítottak, 25 millió Ft-ot pedig önkormányzat saját forrásaiból.
Engedélyezett tervei vannak egy 48 férőhelyes gyermekotthon megépítésének, és készül a sárbogárdi, lepsényi lakásotthonok, valamint az előszállási utógondozó  felújítására benyújtandó európai uniós pályázat.


Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP