MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

"Nagy erő van az összefogásban"
2008.10.04.

    Közép-Kelet-Európa autistákat segítő szervezetei talákoztak pénteken a Szent Istán Művelődési Házban. A hazánkon túl Horvátországból, Romániából, Szlovákiából és Szlovéniából érkezett résztvevőket dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei közgyűlés elnöke köszöntötte. A találkozóhoz kapcsolódik a Nyitott szemmel című fotókiállítás, amelynek képeit autisták készítették.
    A szakemberek hosszú távú együttműködésben állapodtak meg a székesfehérvári egyházmegyével és Fejér Megye önkormányzatával.



    Hatvan határon túli szakember számára tette lehetővé az egyházmegye által elnyert pályázati támogatás, hogy részt vegyenek a hétvégi budapesti nemzetközi szakmai konferencián. A támogatottak a kétnapos tanácskozás  előtt Székesfehérváron találkoztak egymással és a támogatókkal. A Szent István Művelődési Házban dr. Balogh Ibolya a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte őket.
   Az elnök asszony beszédében méltatta a szakemberek erőfeszítéseit, az autisták érdekében végzett áldozatos munkáját. Külön kiemelte a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítványt, amelynek  képviselője, Mahlerné Köfner Anikó  a mostani találkozó létrejöttében is kezdeméynező szerepet játszott.
   - Amikor az autizmussal élőkért cselekszünk, nem emberbaráti jótékonykodásról van szó. Ha mindenki teljesíti törvényben rögzített kötelességét, az több társadalmi réteg és maga a népgazdaság számára is nehezen eltúlozható előnyöket jelent - hangsúlyozta dr. Balogh Ibolya.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP