MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Népdalkörvezetők továbbképzése
2008.11.26.

    Nagy érdeklődés mellett lezajlott a népzenei csoportok vezetői számára rendezett képzés első két foglalkozása. Az első foglalkozást Alapon a Művelődési Házban rendezte meg a Fejér Megyei Művelődési Központ és a település szakmailag is elhivatott önkéntese, Köő Imréné; a másodikon pedig a besnyői iskola padjai teltek meg zsúfolásig. Legközelebb december 7-én, a cecei művelődési házban várják a tanulni vágyókat.



Alap

A polgármester asszony Méhes Lajosné szívélyes üdvözletébe belefogalmazott egy kis bemutatót Alapról és a helyi kulturális eseményekről.
A művelődési házban kiegészítő programként egy helyi néprajzi gyűjteményt is megtekinthettek a hallgatók, akik 28 fővel érkeztek a megye különböző településeiről.
Elsőként Birinyi Józsefet hallgatták a résztvevők, aki gyakorló, és szívesen látott zsűritag a megyében. A KÓTA társelnöke, a Népzenei Szakbizottság tagja először azokról a tipikus hibákról beszélt, amit még szakmai vezető nélkül is ki tud küszöbölni egy csoport a működésében, éneklésében, színpadi fellépésében. Eztán olyan technikai információkkal szolgált, melyek a minősítőkre való jelentkezést könnyítik meg és a felkészülésben lehet a segítségükre.
A nap további részében Juhász Zsófia a Megyei Művelődési Központ igazgatója tréning formában, csoportokban játszott a hallgatókkal, akik vezetőként belebújhattak a népdalkör tagjainak a bőrébe, vagy népdalköri tagként eljátszhatták a település polgármesterét, jó és kellemetlen szerepeket ölthettek magukra, így próbáltak közösen megoldást keresni a konfliktusos helyzetekre.



Besnyő

Zsúfolásig megtelt a besnyői iskola terme november 23-án, amikor Vakler Anna és Varró János, a Fejér Megyei Művelődési Központ által szervezett népdalkörvezetőknek szóló szakmai képzésén előadásukat megkezdték.
A szervezésben a besnyői Szironta Citera- és Csengettyű Együttes működött közre.
Először Vakler Annát hallgathatták a résztvevők, aki a színfalak mögötti felkészülésről és a színpadi produkciókról mondta el szakmai tapasztalatait.
A kiváló szakmai elismerésnek örvendő tanárnő konfliktus helyzeteket feloldó praktikaként a népdalköri foglalkozásokra történő, az alkalomhoz illő népdalok és népballadák becsempészésére hívta fel a figyelmet.
Egy "játékban" is részt vehettek a hallgatók, hiszen most ők próbálhatták ki, hogy milyen a zsűriben ülni és dönteni a produkciók minőségéről.
Vakler Anna hangsúlyozta, hogy a csoport életében szükségesek a célok, szükségesek az elismerések, de a csoport hangulatára, színpadi előadására is rányomja bélyegét az állandó szereplési vágy. Felhívta a csoportvezetők figyelmét, hogy több figyelmet fordítsanak egymásra, a tagokra és így stabil közösség maradhatnak a településen.
Varró János színes hangszereivel a népdalkörök számára oly nagy kérdést jelentő hangszerelési problémákra próbált megoldást keresni közösen a hallgatósággal. A citárákkal történő többszólamúság elleni és melletti érveket közösen ütköztették, és téma volt, hogy még milyen hangszerekhez nyúlhatnak a szakmai vezetők a csoport kíséreténél a citerán kívül.
Varró János Vörösmarty-díjas pedagógus egy vitnyédi karácsonyi csokorral engedte útjára a hallgatókat, akikkel legközelebb december 7-én találkozik a tanár úr a cecei művelődési házban. A másik előadó Juhász Zsófia lesz, a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgtója, aki ismét játékba hívja a résztvevőket, akikkel mindennapi szituációkat, konfliktusokat fognak megjeleníteni a csoportfoglakozások keretében.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP