MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Otthonunk, Fejér megye
2008.12.10.

Az elmúlt hetekben „Otthonunk, Fejér megye – eszmecsere közös dolgainkról” címmel programsorozatot szerveztünk a megye több településén - Bicskén, Móron, Velencén, Pusztaszabolcson, Sárbogárdon, Lajoskomáromban, Polgárdiban - azzal a céllal, hogy beszéljünk az ott élők problémáiról és azok megoldási lehetőségeiről.



A lezajlott találkozókat követően a tapasztalatok összegzése, az összefogás és az együttműködés megerősítése érdekében
2008. december 11-én, csütörtök 16 órakor Megyei eszmecserét szervezünk a Fejér Megyei Önkormányzat Dísztermében (Székesfehérvár, Szent István tér 9.), amelyre ezúton is meghívjuk az érdeklődőket.

Programsorozatunk záró rendezvényén lehetőségünk lesz még egyszer személyesen szólni a Fejér megyeieket érintő kérdésekről, áttekinteni mindazon javaslatokat, amelyek a korábbi találkozókon megfogalmazódtak. S alkalmunk lesz arra is, hogy az együttgondolkozás során közösen keressük a továbblépés lehetséges megoldásait.


dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP