MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Egymillió ember érdekében
2009.01.29.

Az egész régió lakosságának egészségügyi ellátását rendkívül hátrányosan érintheti, hogy a Fejér Megyei Szent György Kórház európai uniós pályázatát tartalékhelyre sorolták, lényegében kizárták a támogatottak köréből - mondotta dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke a kórház összintézményi értekezletén, és egyben valamennyi érintett közéleti személyiség, országgyűlési képviselő, felelős szakember együttműködését és segítségét kérte a kormányzati állásfoglalás megváltoztatásához.



  A közösségi pályázatot azzal a céllal írták ki, hogy minden régiónak legyen egy olyan  egészségügyi intézménye, amely szakemberei, infrastrukturája és felszereltsége révén képes az ott lakók magas színvonalú ellátására. Ha a Szent György Kórház nem kap uniós támogatást a szükséges fejlesztéshez, a Közép-Dunántúlon nem lesz ilyen csúcsintézmény.

  A pályázat eredményéről január 30-áig sem a fenntartó önkormányzat, sem a kórház nem kapott hivatalos értesítést. A megyei közgyűlés elnöke nem tartja kizártnak, hogy valamiféle tévedés áll a sajtóértesülések hátterében. Annál is inkább, mert a pályázati kiírásban a tartalék szó nem szerepel, s ez a fogalom jogilag amúgy sem értelmezhető. Hozzátette: kéri a térség országgyűlési képviselői, közéleti személyiségei együttműködését,  segítsenek a tévedés tisztázásában. Illetve - ha a hír mégis igaz lenne -, a diszkriminatív döntés megváltoztatásában. Dr. Balogh Ibolya hangsúlyozta: nem engedhetik meg maguknak a döntéshozók, hogy ne tegyen eleget az Európai Unió által megfogalmazott alapelveknek, a pályázati forrást biztosító feltételeknek, amelyeknek része a fejlesztésben való esélyegyenlőség. Mindenki tudja, milyen szigorú az Európai Unió az általa előírt feltételek megvalósításának ellenőrzésekor... 
   Dr. Szabó László, a kórház főigazgatója elemezte a pályázati eljárásrend elmúlt egy évi eseményeit. Elfogadhatatlannak nevezte a kormányzati állásfoglalást, mivel az a közép-dunántúli régió egész lakosságát sújtja. A pályázat segítségével megvalósítani tervezett fejlesztés értéke mintegy 13 milliárd forint. Korszerűsíteni akarják például a sürgősségi ellátást, új műtőblokkokat, az operált betegek számára új épületszárnyat alakítanának ki, és kiváltanák a kor színvonalának már nem megfelelő, jó száz éve emelt épületeket.



Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP