MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Pályázati felhívás - állat- és természetvédő kiskövetek cím elnyerésére
2009.02.05.

A Világ Mikulásának egyetlen hivatalos nagykövete Kovács István, és a Hermann Ottó Állat-és Természetvédő Egyesület Fejér megyei szervezete pályázatot hirdet óvodások és általános iskolás gyerekek számára.



A pályázat célja, hogy a gyerekekhez személyes erőfeszítések, és élmények nyomán közelebb kerüljön az állat –és természetvédelem. Megértsék saját tevékenységük fontosságát, átéljék annak az örömét, hogy segíteni tudtak egy másik élőlényen, vagy élőlényeken.
A pályázók egyénileg és csoportosan is dolgozhatnak. Várjuk családok pályázatát is!

Három témában lehet jelentkezni:

1. Hogyan mentettem (mentettük) meg egy állat életét…

(Lehetőleg friss történteket várunk, de elfogadunk legfeljebb 2 évvel ezelőttit is. Írásban kérjük a történetet, megjelölve a helyszínt, időpontot, a szereplőket, az állat fajtáját, azt, hogy mi történt pontosan, mi indította a „megmentőt” a tettére, mit szólt ehhez a környezete, ill., hogy mi lett a megmentett állat sorsa. Írni még nem, vagy nem jól tudó gyerekek esetében szülői, pedagógusi segítséget kell kérni. Ha fénykép, rajz készül a történtekről, az plusz pontot jelent )

2. Mi így gondoskodunk a vadon élő kismadarakról télen…

(Ebben a témában fotókkal kiegészített pályázatokat várunk. A gyerekek felnőtt segítségével készítsenek madáretetőket, fényképezzék le őket a kihelyezés helyszínén (a készítők se maradjanak le a képről!). A tél folyamán gondoskodjanak a madarak táplálásáról, időnként készítsenek erről további fotókat, majd pedig írják le, milyen madarakat láttak vendégül, mivel etettek, és milyen élményekkel gazdagodtak a gondoskodás közben.)

3. Széppé varázsoltuk a környezetünket….

(E témában egy kiválasztott, a gyerekek számára valamiért fontos helyszín (tisztás, park, játszótér, játszóhely, iskola, óvoda….) környezetének megtisztítása a feladat. A szemét összegyűjtése, a terület csinosítása a tél után, figyelmeztető tábla kihelyezése stb.
Olyan fotókkal illusztrált írást várunk, amelyben leírják a pályázók, miért azt a helyszínt választották, mit találtak ott a munka megkezdése előtt, mit végeztek a területen, miért fontos a természeti környezetünkre vigyázni, nem szennyezni. Településükön látszik-e, hogy ezt fontosnak tartják az emberek, hogyan lehetne még több eredményt elérni ezen a területen.)

A pályázatok leadási határideje: 2009. március 31.
Kérjük, írják rá a beadó nevét, címét és telefonszámát is. A nyerteseket értesíteni fogjuk.

Levélben küldött pályamű esetén a cím: HEROSZ Állatotthon, 8000 Székesfehérvár, Takarodó út.5. A borítékra írják rá: Állat-és természetvédő kikövet
E-mailben: fejer.megye(kukac)herosz.hu (További információ: 06-22/379-374)

A legjobb pályaművek beadói 1 évre kapják meg a kisköveti címet és mellé értékes ajándékokat is, amelyet egy nagy ünnepségen adunk át. A pályázat eredményéről a tavaszi nyuszi futáson is beszámol majd Kovács István Mikulásnagykövet.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP