MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Végrehajtható programokra van szükség
2009.02.17.

   A magyar társadalomban növekvő problémákat csak békés hangú, szakmai alapokon nyugvó párbeszéd keretében lehet orvosolni – hívta fel a figyelmet Oláh József, a Fejér Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke február 16-án, a Megyeházán tartott sajtótájékoztatóján.



  A közel húsz éve tartó folyamatok odáig vezettek, hogy mára civilizációs szakadékok alakultak ki roma és nem roma közösségek között. A politikai, társadalmi és gazdasági kirekesztettség következtében ezek a konfliktusok egyre mélyülnek, miközben a roma érdekvédők tehetetlennek érzik magukat. Felelős roma értelmiségiként úgy gondolja, hogy sem ebbe az állapotba sem a tehetetlenségbe nem szabad belenyugodni, ezért konkrét megoldásokra van szükség az ígérgetések helyett – fejtette ki Oláh József.
  A Fejér Megyei Cigány Önkormányzat és a Roma Diplomások Országos Szervezetének vezetőjeként felkéri az MTA elnökét egy romológia kutatócsoport létrehozására, amelynek feladatai között – a roma közösségek történetének politológiai, szociológiai áttekintése mellett – szerepelne a rendszerváltás óta eltelt időszak kormányzati integrációs programjainak elemzése. A kutatás fényt deríthetne az eddigi törekvések sikertelenségének okaira, majd ezek figyelembevételével végre elkészülhetne egy olyan komplex programtervezet, amely ellenőrizhető, számon kérhető és legfőképpen végrehajtható.
  A tudományos munka mellett kiemelte a párbeszéd jelentőségét cigány és nem cigány között, elképzelése szerint ezt a folyamatot a helyi szintről kell kezdeményezni és fokozatosan kibővíteni. A roma közösségen belüli párbeszéd megújítására tett első lépésként felkérik a Roma Parlamentet egy vitasorozat elindítására, amely többek között olyan fontos témákat érintene, mint a roma értelmiségiek és vállalkozók kérdése, az Országos Cigány Önkormányzat tevékenysége, a roma származású képviselők munkájának eredményessége itthon és külföldön.
  A bűnőzökkel kapcsolatban elmondta, hogy természetesen elítéli a történteket, de óva int az általánosítástól és bűnbakkereséstől, hiszen a bűncselekményekért csak az elkövetők tartoznak felelősséggel. Mondandója végén azzal a kéréssel fordult a média képviselőihez, hogy ne kezeljék a cigányságot homogén csoportként és segítsék a társadalmi béke megteremtéséért folytatott küzdelmet.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP