MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Sárkánnyal harcolnak
2009.04.26.

    A Fejér Megyei Szent György Kórház hagyományosan az egykori alapító-adományozó, Csalai Kégl György névnapján, április 24-én tartja legjelentősebb ünnepségét, amelyen átadják az adott év kitüntetéseit, a kinevezéseket, és kihirdetik a győztes pályamunkákat. Az eseményen részt vett a kórházalapító dédunokája, Csalai Kégl Miklós is.



   Az idei ünnepségen dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt és dr. Sereg Mátyás osztályvezető forvos ünnepi beszédet.
   Az elnök asszony emlékeztette rá, hogy Csalai Kégl György 200 ezer koronás adománya kivételesen nagylelkű volt, önmagában mégsem lett volna elég az akkor nagyon korszerűnek számító kórház felépítésére. Az egész megye összefogására volt szükség - a megye székhelyét is beleértve. A vármegye közönsége pótadó megfizetését vállalta, Székesfehérvár pedig egy hatalmas telket ajándékozott az intézmény létrehozásához. Mint dr. Balogh Ibolya megjegyezte: akkoriban még tudták az adózók, hogy milyen cél érdekében fizetnek, és akkoriban Fehérvár még részt vállalt lakói gyógyításának költségeiből.
   Hosszabban kitért az elnök asszony annak jelentősége miatt a kórház fejlesztési pályázatára. Tájékoztatta az intézmény dolgozóit, hogy ellenőrizték a pályázat értékelését, és megállapították, hogy az eltért az előzetesen meghirdetett, és az Európai Unió által előírt szabályoktól. Mint mondta, a megye vezetésének szilárd meggyőződésévé vált, hogy a pályázat várólistára helyezése, gyakorlatilag elutasítása jogszerűtlen volt. Ezért mindent eszközzel fellépnek a sérelem ellen, annak érdekében, hogy a kórház megkaphassa a fejlesztéséhez szükséges keretet.

Dr. Sereg Mátyás osztályvezető főorvos bezsédében kiemelte: a jelenlegi önkormányzattól már jó ötvenszer annyi forrást kapott eddig az intézmény műszerekre és pályázati önrészként, mint a megelőző két ciklus alatt összesen, s ezért köszönetet mondott dr. Balogh Ibolya megyei elnöknek.
– „Most viszont itt van mély válság. Részben elkerülhető súlyos nehézségekkel kénytelen szembenézni a Kórház” – folytatta a gondolatot dr. Sereg Mátyás. –„Nincs hely és nincs közösség, ahol ne latolgatnák több-kevesebb szorongással a jövőt. Jórészt okkal. Munkáját és munkahelyét sok dolgozónk érzi bizonytalannak. Hiszem azonban, hogy a vizionált következmények nagy része megfelelő vezetési és együttműködési stratégia mellett elkerülhető lesz, és a fenyegetéseken sikerül úrrá lenni. A Kórház él, működik és működni fog. A minket jogosan megillető pólus-kórházi lét biztosítékot jelent majd az átmeneti nehézségek túlélésére, a jövőnek szóló fejlődési pályára állásra.”
Dr. Sereg Mátyás a sárkányt legyőző, életerős férfiként ábrázolt Szent György lovagról megállapította: nem lehetett valódi szent. Nem, „mert csak a róla elnevezett kórházban számtalan utóda folytatja az Ő harcát, napról napra, emelt vagy leszegett fejjel; többnyire győztesen, de sajnos sokszor vesztesen is. „Ki-ki a maga helyén végzi a munkáját, részt vállalva betegeink ellátásának biztosításában. A betegség-sárkány számtalan formában támad, és mi, Szent György-utódok számtalan módon harcolunk vele, ellene” – mondotta a szónok. 
  A kitüntetéseket Dr. Szabó László, a kórház főigazgatója; a Prof. Dr. Romhányi György emlékplakettet Dr. Derényi Gábor , a MOK megyei elnöke és Dr. Altorjay András, a Kuratórium elnöke adta át; a Szent György napi pályamunkák eredményét pedig Dr. Madácsy László PhD, a Tudományos Bizottság elnöke hirdette ki, és adta át.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP