MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

"Nem hagyhatjuk annyiban"
2009.05.18.

   A Fejér Megyei Szent György Kórház a megyei önkormányzat legnagyobb intézménye, de jelentősége ennél is nagyobb, az egész közép-dunántúli régió (Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyék) egészségügyi központja. Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke a kórház fejlesztési pályázatának viszontagságairól, az ügy jelenlegi állásáról, a megyei önkormányzat tervezett lépéseiről adott tájékoztatást. Mint ismeretes, az európai uniós forrásokra beadott pályázatot a kormányzat "tartaléklistára helyezte", gyakorlatilag elutasította. Erről kérdeztük az elnök asszonyt.



   - Mivel indokolták az elutasítást?
   - Egyáltalán nem indokolták. Sőt, tulajdonképpen formális, írásbeli elutasítást sem kaptunk mind a mai napig. Többek között ettől is felháborító az eljárás. Több mint tízmilliárd forint fejlesztési keretet tagadnak meg kórházunktól, amelynek pályázata mindenben megfelelt a kiírásban foglaltaknak. Az a gyanúnk, hogy a "tartaléklistársa helyezés" - amely lehetőség egyébként nem szerepelt a kiírásban - egyedül azt a célt szolgálja, hogy ne kelljen formális elutasítást kibocsátani, és így jogorvoslattal se élhessünk.

  - És ebbe belenyugszanak?
  - Nem nyugodhatunk bele. Több mint egymillió ember korszerű egészségügyi ellátásáról van szó. Ráadásul a kormány nem is a hazai költségvetésből származó pénzekkel bánik ilyen önkényes módon, hanem az Európai Közösségtől meghatározott célra érkező forrásokkal. Választ kell adniuk, hogy az értékeléskor a támogatáshoz elegendő pontszámot  kapott pályázatunk ellenére miért akarják kirekeszteni - az országban egyetlenként - a mi régiónkat. Panasszal éltünk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél - részletes beadványunkra azonban sem a március 27-én lejárt törvényes határidőre, sem a meghosszabbított, április 27-ei határidőre nem érkezett válasz. Ezért írtam a minap nyílt levelet Bajnai Gordon miniszterelnökhöz (Népszabadság,2009. május 18. 11. oldal - a szerk.)  Megfontoljuk, nem zárhatjuk ki már azt sem, hogy kénytelenek leszünk az ügyészséghez, illetve az Európai Bírósághoz fordulni jogaink védelmében, azaz három megye lakossága, több mint egymillió ember egészségügyi ellátása érdekében. Remélem azonban - a többi pályázó és Magyarország megítélése érdekében is -, hogy nem kell ehhez a végső eszközhöz folyamodnunk...

  - Sajtóhírek szerint kormánypárti képviselők elérték, hogy a kormány valamiféle kompromisszumos ajánlatot tegyen...
  - A szocialistákra oly jellemző üres "kommunikáció", lényegében megtévesztő propaganda - szállóigévé vált kifejezésükkel élve megint nem bontották ki az igazság valamennyi részletét.
 
Amilyen örömmel fogadtuk az ajánlat hírét annak idején, olyan nagy volt aztán a csalódásunk. Hiszen ennek a "kompromisszumnak" az lett volna a lényege, hogy fogadjuk el az indoklás nélküli elutasítást, cserébe pedig részt vehetünk egy másik, hazai finanszírozású pályázaton. Csakhogy ezt a pályázatot egyelőre ki sem írták, tehát nem is létezik, és már a homályos ígéret szintjén is látszik, hogy a teljes keret sem lenne több ötmilliárd forintnál, amely a Szent György Kórházban megvalósítani szándékozott fejlesztéseknek a felére sem nyújtana fedezetet. És akkor nem beszéltünk arról, hogy semmiféle garancia nincs rá, hogy ezt a pályázatot valóban meg fogják hirdetni, ahogyan arra sincs, hogy pályázatunkat nem utasítják el ugyanúgy, mint az előzőt.
  Ezt természetesen nem fogadhatjuk el, nem hazardírozhatunk egymillió ember egészségével.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP