MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Az összetartozás emlékműve
2009.06.03.

   Trianon-emlékművet állítottak Kápolnásnyéken. A helyi fiatalok kezdeményézésére, közadakozásból létrejött mű avatóján Tolcsvay Béla énekelt, Budaházy Árpád szavalt, és dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet. A rendezvény zárásaként a Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai léptek fel.



  1920. június 4-én írták alá az I. világháborút lezáró, Magyarország számára máig ható veszteséget, a magyaroknak nem múló fájdalmat okozó trianoni békét. A fegyverek árnyékában, idegen megszállás alatt, a nagyhatalmak alkujában született diktátum elvette az ország területének kétharmadát, és  a határokon túlra, jogfosztott kisebbségi létre kényszerítette a magyarság millióit. 
   - Mindaddig okunk van erre lehajtott fejjel, de felemelt szívvel emlékezni, és emlékeztetni, amíg a határokon túl élő magyaroknak nemzeti hovatartozásuk, anyanyelvük miatt zaklatásban, megkülönböztetésben van része - mondta beszédében dr. Balogh Ibolya, s hozzátette: napjainkban is gyakorta hallunk ilyen esetekről...
Az Európai Unió a korábbiaknál összehasonlíthatatlanul jobb lehetőséget ad a szomszédos államokban élő magyarok érdekeinek képviseletére, egyéni és kollektív jogaik érvényesítésére - mutatott rá a megyei közgyűlés elnöke, azt is hangsúlyozva, hogy ugyanakkor ez csak lehetőség, amely önmagában nem hoz eredményt. Élni kell vele, tenni kell közös céljaink elérése érdekében. Ellentétes példaként a közelmúltból a december 5-ei népszavazás arcpirító eredményét, a múltból pedig az Ipoly-menti vasútvonalat megvédő balassagyarmati polgárok és a környéket Magyarországnak megtartó soproniak kiállását említette.
   Záró mondataiban kifejezte reményét, hogy az idő valamennyi magyar számára meghozza az együvé tartozás érzését, és köszönetet mondott az emlékállítás kezdeményezőinek és támogatóinak.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP