MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Az elhibázott kormányzati döntések következményei
2009.06.23.

   Újabb mélyütéseket kapott a magyar egészségügy, a drasztikus kormányzati döntések szisztematikusan kivéreztetik a kórházakat. Az idén áprilisban bevezetett finanszírozási szabályváltozások, vagyis az újabb, sokmilliárdos pénzkivonás, továbbá a kórházszövetségi közgyűlésen a szakminiszter által bejelentett intézkedések csődveszélybe sodorják az egészségügyi intézményeket.



    A kormányzati intézkedések súlyos következményekkel járnak a Fejér Megyei Szent György Kórház számára is. Amit az elmúlt két és fél évben a gazdasági helyzet megszilárdítása terén a megyei közgyűlés és a kórház vezetése elért, azt a politikai hatalom néhány tollvonással semmissé tette. Az intézményünk bevételei a következő fél évben 800 millió forinttal is csökkenhetnek, mert a múlt évihez viszonyítva a betegellátásnak csupán a 70 százalékát finanszírozzák teljes költségtérítéssel. A kórház gazdálkodását emellett az áfa-emelés következtében fellépő áremelkedések és a kormány megszorító intézkedései miatti magasabb működési költségek is bizonytalanná teszik.
   Kezelhetetlen és vállalhatatlan pénzügyi, gazdasági helyzet körvonalazódik, tervezhetetlen az egészségügyi szolgáltatások jövője. Mindezek következményei elsősorban a kórház dolgozóit és a betegeket sújtják. Lenne megfelelő kapacitás, de az új finanszírozási rendszer miatt a Szent György Kórházban is hosszabbak lesznek a várólisták. Korlátozások várhatók, a tervezhető ellátások – műtétek, kontrollvizsgálatok – ideje csúszni fog. Ha a kormányzat, a szakminisztérium nem kap észbe, garantálni rövidesen csak a sürgősségi és az intenzív ellátást lehet...

   A fenntartó Fejér Megyei Közgyűlés felelősséget érez a megye lakossága iránt. A testület és az intézmény vezetői az ebben a helyzetben elkerülhetetlen intézkedéseket úgy formálják, hogy az egészségügyi szolgáltatások színvonala – a lehetőségek szerint – minél kevésbé csökkenjen, a betegek érdekei, az adott körülmények között, a lehető legkisebb mértékben sérüljenek. A gazdasági egyensúlyteremtés szolgálatában egyes térítési díjakat – pl. az ápolási osztályon – növelni szükséges, s ugyanakkor számos, kényszerű kiadáscsökkentő intézkedést kell tenni. Elkerülhetetlen a kórház dolgozói létszámának jelentős, kétszáz főt meghaladó, kényszerű csökkentése, s többek között az ügyeleti létszámok és díjak csökkentése, a háttérszolgáltatások, illetve a közreműködői, továbbá a vállalkozói szerződések felülvizsgálata.
   Mint érzékelhető, a kormány és a szaktárca elhibázott lépéseinek következményei komoly áldozatok árán és csak korlátozott mértékben enyhíthetők. Alapvető előrelépésre a betegellátásban, a kórházak működésében, a magyar egészségügyben is csak egy új szemléletű Országgyűlés megválasztása után számíthatunk…

Székesfehérvár, 2009. június 23.

dr. Balogh Ibolya,
a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke


Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP