MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Kaszap István sírja a Nemzeti Sírkert része lett
2016.03.30. 08:26

A 100 esztendeje született Kaszap Istvánra szentmisével emlékeztek. A 19 éves korában elhunyt egykori jezsuita novícius Székesfehérvár díszpolgára. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság képviseletében dr. Gedai István elnökhelyettes kedden délután bejelentette: Kaszap István sírja a Nemzeti Sírkert része lett, amiért a város Önkormányzata köszönetét fejezi ki. 



 
Székesfehérvár Önkormányzata ezúton mond köszönetet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnak, hogy Kaszap István sírja a Nemzeti Sírkert részévé válhatott. A döntést dr. Gedai István elnökhelyettes jelentette be a mindössze 19 évet élt jezsuita novícius születésének 100. évfordulója alkalmából megtartott szentmisén, ahol az erről szóló okmányokat is átnyújtotta Spányi Antal megyés püspöknek.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Nemzeti Sírkert virtuális jellegű sírkert, vagyis nem egy konkrét temetőhöz, illetve temetőrészhez, parcellához köthető, hanem egy Magyarországot lefedő sírkert, amelybe a magyar nemzet jeles halottainak a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB) által annak minősített temetési helyei tartoznak. A Nemzeti Sírkert részévé minősítés minden esetben az elhunyt életművének megítélése alapján történik. A minősítésnél döntő szempontnak az számít, hogy a szóban forgó személy jelleme, cselekedetei, műveltsége és tehetsége révén a közélet, a politika, a tudomány, a kultúra, a vallás, a gazdaság vagy a sport területén maradandót alkotott, illetve a hazát önfeláldozóan szolgálta, s így elvitathatatlan és a közösség által is elismert érdemek tulajdoníthatóak számára. Mindezek alapján pedig, minthogy tevékenységével a nemzet érdekeit szolgálta, az ország fejlődését előmozdította, valamint hírnevét öregbítette, az utókor megkülönböztetett kegyeletére számot tarthat.
 
 
Az Egyházmegye, a város és az itt élők máig méltón őrzik Kaszap István emlékét, poszthumusz Székesfehérvár díszpolgárává is választották őt. Testét a Prohászka Ottokár-emléktemplom őrzi, a kripta mellett szobor állít emléket a fiataloknak örök példaként szolgáló ifjúnak, akinek boldoggá-avatási eljárását a Székesfehérvári Egyházmegye megindította.
 
Székesfehérvár nagy örömmel fogadta a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság döntését, az Önkormányzat az itt élők nevében ezúton is köszönetet mond a fontos és szimbolikus bejelentésért.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP