MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Kerékpárosan avatták fel az elkészült Szabadbattyánt és Simontornyát összekötő soponyai utat
2018.09.22. 09:49

Bár a Szabadbattyánt és Simontornyát összekötő 6307-es számú út soponyai és kálozi része már június óta jól járható, az előbbi szakasz hivatalos felavatása csak most történt meg. A megáldás Bognár Károly atyához köthető, a látványos kerékpártúra pedig a helyi szervezőkhöz. Ugyanis a Székesfehérvár felőli Soponya táblánál az összes általános iskolás, valamint a nagyobb óvodások is megjelentek, hogy láthatósági mellényben, drótszamáron ülve, luftballonnal a kezükben végigvonuljanak a teljes, 3460 méteres szakaszon. 



– Nagy öröm számomra ez a köszöntő, hiszen nemcsak ezt a részt, de településünknek szinte az összes útját fel tudtuk újítani, s egyben egy olyan infrastruktúrát biztosítottunk, ami jó alapja lehet a jövőnek – mondta Béndek József polgármester. Aztán az elöljáró köszönetet mondott a segítségért Molnár Krisztiánnak, a megyei közgyűlés elnökének és Tanka Csaba alelnöknek, Molnár Istvánnak, a közút megyei igazgatójának, valamint Varga Gábor országgyűlési képviselőnek, aki szintén üdvözölte a kerékpárosokat.
A biciklis felvonulás élbolya. Középtájon, bal szélen Tanka Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke, mellette Varga Gábor országgyűlési képviselő, majd Mikáné Bali Adrienn szervező
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap
 
– Ennek az útátadásnak valószínűleg azok a gépjárműalkatrész-kereskedők nem örülnek, akik a Soponyán átutazók alkatrészeit biztosították – nevettette meg a résztvevőket a képviselő, aki azt a rögös utat is felidézte, ahogyan a szakemberek, közreműködők a jelenlegi állapotig eljutottak. Az úthálózat-fejlesztéssel kapcsolatban kiemelte: reményeik szerint 2023-ra elkezdik az M8-as út megépítését, amely a térségnek nagy fejlődési, kiugrási lehetőséget ad majd.
 
 
– Átlagban naponta több mint háromezer gépjármű használja ezt az útszakaszt, számos tömegközlekedési eszköz, azaz csuklós autóbusz mellett. Ezenfelül a megye fontos déli összekötő útja is ez – indokolta az út felújításának szükségességét Molnár István igazgató.
 
 
Aztán rendőri felvezetéssel megannyi gyermek és településlakó indult útnak kerékpárral, megmutatva: a napsütötte aszfalt nemcsak szép, de kellően biztonságos is lett. Ha úgy adódott, le tudtak húzódni az árok menti murvás részre, kövek, aknafedelek és kátyúk nem nehezítették haladásukat. A végállomás a Kerti-tó volt, ahol egy rögtönzött – gulyáslevessel, limonádéval és vízzel megtoldott – pikniken vehettek részt a „túrázók”. Hogy az egyik fiatalt idézzük: ez jólesett!
 
feol.hu 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP