MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Kiemelt kormányzati beruházás lesz a feketehegyi elkerülő
2012.09.10. 10:36

Magyarország Kormánya 1320/2012. (VIII. 30.) számú határozatában úgy döntött, hogy a Közlekedés Operatív Program keretében finanszírozott és finanszírozandó beruházások közül kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánítja a 8. számú főút Székesfehérvárt elkerülő szakaszának megépítését.  



Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt döntés értelmében a nemzeti fejlesztési miniszter készíti el a kiemelt jelentőségű beruházássá minősítéshez szükséges jogszabály-tervezeteket. Ez a folyamat ad majd választ azokra a kérdésekre, hogy az elkerülő út pontosan mikor, mennyiből épülhet meg.
 
„Székesfehérvár számára azért különösen jelentős ez a döntés, mert a 8-as út elkerülő szakaszának teljes kiépítése évek óta húzódik. Elődeink a korábbi kormányzati és önkormányzati ciklusokban csak az ígérgetésig jutottak el, most végre történni is fog valami!” – fogalmazta meg véleményét közleményében Székesfehérvár polgármestere. Cser-Palkovics András kiemelte, hogy az elkerülő út megépülése nemcsak a közvetlenül érintett Feketehegy-Szárazrét számára fontos, hanem az egész városnak, hiszen tovább fog csökkenni a belső városrészek forgalma és környezeti terhelése egyaránt.
 
Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a meghozott kormányzati döntés a következő évek talán legjelentősebb fejlesztésének nyit szabad utat. „Jól működött a „fehérvári lobby”, elértük, hogy a Hiemer-ház befejezése, a belváros felújítása, az Öreghegy csatornázása, Feketehegy és Szárazrét rehabilitációs projektje, vagy éppen az atlétikai centrum megépítése után újabb jelentős fejlesztés történik majd városunkban.”
 
Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta, hogy a 8-as út elkerülő szakasza nemcsak a fehérváriak, de a városkörnyéken élők számára is fontos, hiszen a tranzitforgalom az út megépülését követően teljesen kikerüli a várost, így a megyeszékhely és környéke közötti kapcsolatok még elevenebbé válhatnak. „A legfontosabb, az elvi döntés megszületett, mostantól nemcsak bizakodhatunk abban, hogy az elkerülő út egyszer megépül, hanem számíthatunk is rá! Én pedig a következő feladatomra, a 81-es út felújítására koncentrálhatok.”
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP