MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Királyi Napok a megyeszékhelyen
2012.08.06. 16:39

Kulturális programok gazdag kínálata, nemzetközi néptáncfesztivál, történelmi musical, borrendi találkozó, filmvetítés, a Szent István téren pedig ünnepi közgyűlés várja majd a látogatókat augusztus 15-től Székesfehérváron. Minderről hétfőn sajtótájékoztatón számolt be Vargha Tamás országgyűlési képviselő, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Brájer Éva és Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármesterei. 



 
 
Az ünnepi forgatagban nem téveszthetjük szem elől Szent István király tanítását- hangsúlyozta Vargha Tamás a sajtótájékoztatón, aki folytatásként annak intelmeire hívta fel a figyelmet. „…melyik görög kormányozhatná a latinokat görög szokás szerint, vagy melyik latin kormányozhatná a görögöket latin szokás szerint? Semelyik.” Székesfehérvár országgyűlési képviselője ezzel utalt a Szent Istváni intelem máig érvényes tanulságára, amit Magyarország Alaptörvénye is kimond. „Büszkék vagyunk, hogy Szent István királyunk már ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. Ám azt sem feledjük, hogy Szent Királyunk törvényei előszavában leszögezi: „Mivel minden nép a saját törvényei szerint él, ezért mi is, „…törvényhozó elmélkedéssel meghatároztuk népünk számára, miképpen éljen tisztességes és békés életet.” Ma sem kívánhatunk többet, mint tisztességes és békés életet. Ennek megteremtésében, építésében erősítsen bennünket a Kárpát- medencében élő valamennyi magyar egységének, összetartozásának ünnepén Szent István Király.”- fogalmazott Vargha Tamás.
 
 
 
 
 
 
 
Majd Brájer Éva alpolgármester a részletes programok ismertetésével folytatva a programok kapcsán elmondta: a hagyományos Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál mellett három évvel ezelőtt szerettek volna egyedi, különleges produkcióval kedveskedni a városnak. Akkor a Belváros gyönyörű díszlete között a Magyar Állami Népi Együttest, majd a Csík Zenekar produkcióját élvezhette a közönség. Az idei évben sem lesz ez másképp, a Kossuth-díjas Szarka Gyula és a Román Sándor vezette Experidance közös produkcióját, a Toldi musical költeményt mutatják be, szabadtéri előadás keretében. Augusztus 11-én szombaton, és 12-én vasárnap este fél 9 órai kezdettel láthatják az érdeklődők a produkciót a Városház téren felállított színpadon, melyre jegyek még vásárolhatóak a Tourinform Irodában –hangsúlyozta.
A XVII. Nemzetközi Néptáncfesztivál nyitóelőadása augusztus 15-én (szerdán) este 20.00 órakor kezdődik a Városház téren. „A több ezer embert a városba vonzó fesztivál szereplői 18.45 órakor indulnak a Táncháztól. Az idei évben a Fő utca rekonstrukciója miatt új útvonalon vonulnak a táncosok a Városházáig.”– hívta fel a figyelmet Brájer Éva. „A Malom utcából a Zichy-ligeten át a Várkörúton megy végig a menet, majd a Várkapu alatt áthaladva, a Nemzeti Emlékhely mellett jut el a Városház térig. A szervezők felkészültek a kánikulára, így növelik a meglévő ivókutak számát a Belvárosban, vizet biztosítanak a Városháza melletti faházban és a Szent István téren, ahol a tűzcsap ivókútként működik ebben az időszakban. Gondoltak a rendkívüli időjárásra is, vihar esetén a néptáncfesztivál rendezvényeire a Vodafone Sportcentrumban kerül sor.” – tette hozzá az alpolgármester.
Az augusztus 20-ig tartó fesztiválon Albánia, Costa Rica, Finnország, Franciaország, Grúzia, és Spanyolország egy–egy együttese mellett közreműködik argentín, mexikói, dagesztáni és thaiföldi táncegyüttes, valamint a magyarok részről a TáncolKodó és az Ikarusz Táncegyüttes, a Zombori Zenekar és a Romengo. Az esemény zárónapján, 20-án 22.30 órai kezdettel tartja meg a város szokásos tűzijátékát is a palotavárosi tavaknál. 
„Aki járt már a néptáncfesztivál rendezvényein, az tudja, öt nap alatt tulajdonképpen körbeutazza a világot. Más kultúrákkal találkozva, a szokásokat megismerve az ember nyitottá válik. Így juthatunk el egymás megismeréséhez és ez fontos a további jó kapcsolatok, együttműködések kialakításához. Ezt vallotta Gunda Béla is. A kiváló néprajztudósnak állítunk emléket augusztus 19-én.” Az emléktábla avatásra vasárnap 15 órakor kerül sor a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. E napon azonban nemcsak a Belváros ígér gazdag programokat. Érdemes lesz kilátogatni az Öreghegyi-mulattságokra is, a Mária-völgybe. Az augusztusi programok sora folytatódik ebben a városrészben a Tóth István tiszteletére rendezett Aranybulla Művészeti Napokkal. Az Öreghegyi Közösségi Házban művészeti, kulturális és családi programokkal várják az érdeklődőket.
Múlt héten, szombaton vette kezdetét a város Történelmi Kavalkád elnevezésű rendezvénye, melynek keretében történelmi játékok, lovagi tornák népesítik be a Belvárost. Augusztus 18-án, szombaton élőképes krónikával, játékos interaktív idegenvezetéssel várják az érdeklődőket 11 és 16 órai kezdettel a Vörösmarty Színház előtt, a Szabad Színház szervezésében. Ennek keretében több mint 10 helyszínen ismerhetik meg városunk történelmét.
A színes, szórakoztató fesztiválprogramok mellett a képzőművészet területén is ünnepelnek: augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján nyílik meg a Fehérvári Művészek Társaságának kollektív tárlata. Az „1038-1938–2013 Székesfehérvár” kiállítást dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitja meg 17 órai kezdettel a Pelikán Galériában. Ezt megelőzően, 16 órakor Vargha Tamás országgyűlési képviselő megnyitó beszédével látható a „Király és városa – Szent István király és Székesfehérvár bélyegeken” című kiállítás a Szent István Király Múzeum dísztermében. Idén tíz éves az Órajáték. A belvárosi látványosság előtt augusztus 15-én, 14 órakor tartanak ünnepséget a jubileum kapcsán.
 
 
 
 
„Számunkra fontos, hogy egyre több kulturális programmal színesítsük ezt az ünnepi időszakot is Székesfehérváron. Szeretnénk azonban azt is elérni, hogy a megemlékezéseken minél többen vegyenek részt. Legyünk büszkék arra, hogy Szent István Fehérvárt tette országunk székes fővárosává.” - vette át a szót Róth Péter. „Az ünnep mindenkié, ezért „kinyitjuk” Székesfehérvár Önkormányzatának Ünnepi Közgyűlését. Az idén immár második alkalommal – ha az időjárás engedi – Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzatának közös közgyűlését a Szent István téren tartjuk. Célunk, hogy ezzel is erősítsük az itt élőkben a Fehérvár-tudatot és előkészítsük a 2013-as Emlékévet.” – hangsúlyozta az alpolgármester.
A Lánczos Kornél – Szekfű Gyula és a Deák Dénes Ösztöndíjak, valamint a Deák Dénes Díj átadására augusztus 16-án (csütörtökön) kerül sor a Hiemer-ház házasságkötő termében. A Szent István Emlékérem és Díj átadó ünnepsége pedig 18 órakor kezdődik a Szent István Művelődési Házban. Augusztus 17-én (pénteken) 17.30 órakor kezdődnek a megemlékezések a Szent István Mauzóleumban, a Nemzeti Emlékhelyen. Az ünnepi közgyűlést a Szent István téren tartják 18 órakor. Itt adják át a város által odaítélt kitüntetéseket, az idei évben kivételesen a Pro Teatro színházi díjat is. Az ünnepi műsorban közreműködik Sebő Ferenc, Kossuth-díjas énekes, a hazai hangszeres népzenei és táncház-mozgalom egyik elindítója. Augusztus 18-án, szombaton az idén első alkalommal ezen a napon országos borrendi találkozóra kerül sor városunkban, hiszen a Noé Hegyi Borrend idén ünnepli 10 éves fennállását. A borrendek ünnepélyes felvonulása 16.30-kor indul a Vörösmarty Színház elől a Fő utcán keresztül a Városház térre. Érdemes lesz ezen a napon a Néptáncfesztivál kezdete előtt kilátogatni a térre.
 „Történelmi tablók” címmel szombaton 16 órakor avatják fel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében helyreállított történelmi falfeliratokat. Az ünnepélyes perceket követően a ”Fehéredő múlt - Kereszttől a félholdig” című film díszbemutatóját tartják. A nagyközönség a történelmi tablókat 18 órától tekintheti meg a Városházán, majd este a díszudvarban 21.30 órától nyilvános vetítés keretében lesz látható a ”Fehéredő múlt - Kereszttől a félholdig” című film. Az alkotás rendező-operatőre Burján Zsigmond.
Augusztus 19-én Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András ismerteti a 2013-as Emlékév ünnepi rendezvénysorozatának programjait. Az 1938-as, városunkban tartott országgyűlés Szent István király halálának kilencszázados jubileumának állított emléket. A város fejlődését jelentősen befolyásoló esemény hetvenötödik évfordulóját egy emlékévvel ünnepli Székesfehérvár jövőre.
Szent István napján, augusztus 20-án (hétfőn) püspöki szentmisével indul az ünnepi program, majd a körmenetet követően az új kenyeret a Városház téren Spányi Antal megyéspüspök áldja meg. Nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án 15 órakor a városunkba érkező csángó zarándokok is tiszteletadásra gyűlnek össze a Nemzeti Emlékhelyen.
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP