MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Köszönöm a bizalmat, a szeretetet! – átvette a Szent István-díjat Dr. Müller Cecília tisztifőorvos
2020.08.19. 11:46

Hatalmas tapssal köszöntötte a közönség Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvost, aki Székesfehérvár legrangosabb civil elismerését, a Szent István-díjat vette át.  Az elismerés jelentőségéről Spányi Antal megyés püspök beszélt, a díjazottat Dr. Bucsi László, a Szent György Kórház megbízott főigazgatója méltatta.
 
Dr. Müller Cecília tisztifőorvossal készült interjúnkat ITT olvashatják! 



Az Államalapító Szent István Érdemrend és Díj Alapítvány kiemelt célja a Szent István-i keresztény értékrend megismertetése és elfogadtatása a társadalom széles körében, valamint bemutatni és példaként állítani az ennek jegyében élőket városunk és az egész magyar nemzetközösség tagjai számára.

 Az alapítvány 2004-ben hozta létre a Szent István Emlékérmet és Díjat. Székesfehérvár legkiemelkedőbb civil elismerését váltott esztendőben kapja székesfehérvári, illetve országos-nemzetközi szinten ismert és elismert személyiség, akinek szakmai életútjához, emberi hozzáállásához mindenkor az államalapító király öröksége szolgált iránymutatásul, keresztény életet élt, és ennek szellemében kiemelkedő tevékenységet végzett. Az idei díjazott Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos, akinek a népegészségügy területén, a magyar lakosság védelme érdekében, kimagasló szakmai színvonalon végzett tevékenységét, illetve a Szent István-i értékrend alapján, alázattal és odaadással tett szolgálatát ismerték el, különös tekintettel a koronavírus-járvány okozta rendkívüli időszakra. 

 

Spányi Antal megyés püspök az állam- és országalapító király életművét, örökségét méltatta.

Mint mondta, a díj alapítója 17 évvel ezelőtt úgy látta, szükség van arra, hogy odaállítsuk a magyar társadalom elé Szent István alakját, és értékek hordozójaként közel vigyük őt az emberekhez, a társadalomhoz. Az eddigi díjazottak nagyon sokfélék, nők és férfiak, egyházi és világi életet élők, tudósok és a mindennapi életben küzdők is vannak köztük. Két közös van bennük: mindnyájan a Szent István-i, keresztény értékrendhez szabták magukat, és szolgálatban élik az életüket. 

Dr. Müller Cecília tisztifőorvossal készült interjúnkat ITT olvashatják!

A díjazottat Dr. Bucsi László, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház megbízott főigazgatója méltatta kevéssé szakmai, sokkal inkább személyes gondolatokkal.

Mint mondta, Dr. Müller Cecíliáról talán kevesen tudják, hogy pályája során a tisztiorvosi feladatköreit mind-mind felkérésre kapta, mert ismerték és elismerték a munkáját és a hozzáállását. Az Operatív Törzs tagjaként ugyanazt a szerény, alázatos személyiséget látja benne, mint húsz évvel ezelőtti megismerkedésükkor. Fontos, hogy a legszélsőségesebb, támadó politikai környezetben is változatlanul, higgadtan végezte a munkáját. „Szeretik őt az emberek, megnyugtató volt a jelenléte nap mint nap, életszerű, gondoskodó tanácsokat adott közérthetően, természetesen, és nem celebként viselkedett. Íme a recept!” – fogalmazott Dr. Bucsi László. 

A résztvevők egy kisfilmet láthattak a díjazottról, és többször is felállva, hatalmas tapssal köszöntötték őt. Dr. Müller Cecília a díj átvétele után meghatottan, szinte elcsukló hangon szólt a közönséghez. „Túlcsordul most a szívem, ennyi szépséget és jót befogadni egyetlen este nagyon nehéz……!” mondta, majd hozzátette: „Köszönettel, örömmel, egyúttal mély alázattal fogadom ezt a díjat! Ebben évben én vagyok a kiválasztott, és ez egy csodálatos érzés. Tükröt tart nekem, visszajelzést kapok arról, hogy talán valamennyit sikerült megvalósítanom abból, amit ajándékba kaptam, s talán sikerült azon az úton járnom, ami számomra kijelöltetett.” Mint mondta, az emberi küzdelem elismeréseként tekint a díjra.  A koronavírus riasztó helyzetet tetemtett, egyik napról a másikra kizökkentett minket a megszokott világunkból. Minden tudását bevetve igyekezett megismerni az ismeretlent, és jó segítői, tudós társai, munkatársai akadtak, akik éjt nappallá téve támogatták őt. Csodálatos volt érezni, hogy egyetlen percig sem volt egyedül, mert felfelé és befelé tekintve mindvégig érezte a gondviselés erejét. Úgy fogalmazott: „Eszközök voltunk és vagyunk a gondviselés kezében!....Eljutottam a felismerésig, hogy ott vagyok jó helyen, ahol éppen vagyok! Nem a sors vet engem ide vagy oda, hanem a gondviselés tudatos terve irányít. Teljes szívemből és hitemmel köszönöm a bizalmat és a szeretetet!” 

Egy rendkívüli eseményben is részük volt az ünnepség résztvevőinek, első alkalommal a díj 17 éves történetében: Ferenc pápa apostoli áldását adta Dr. Müller Cecíliára, az egyházmegyében végzett kiemelkedő pasztorális szolgálatáért. Az áldást Spányi Antal megyés püspök tolmácsolta. 

Egy másik kiemelkedő történésként együttműködési megállapodást kötött a Szent György Kórház és a Székesfehérvári Egyházmegye a kórházlelkészi szolgálat keretében működő lelkigondozói tevékenységre, melyet az egyházmegye kijelölt munkatársai fognak végezni a betegek és a kórházi személyzet szolgálatára, a gyógyító-ápoló munka segítésére. 

A díjátadón részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester, illetve jelen voltak Székesfehérvár alpolgármesterei és önkormányzati képviselői is. Az ünnepi műsorban közreműködött Berki Lilla, Varró János, Kovács Bence és a MUSICOLORE énekegyüttes.

 Dr. Müller Cecília szakmai életútja

1984-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szerzett diplomát, négy szakvizsgával rendelkezik. Dunaújvárosban a Szent Pantaleon Kórház II. sz. Belgyógyászati osztályán volt kórházi orvos, a Mezőfalvi Mezőgazdasági Kombinátban üzemorvos, majd nagyvenyimi háziorvos (1991–1996), azután dunaújvárosi tisztifőorvos. 2010-től néhány hónapon át a Közép-Dunántúli Régió tisztifőorvosaként irányította az ajkai vörösiszap-katasztrófa következményeinek elhárítását, amiért a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének megyei tisztifőorvosaként, 2011 februárjában a Pro Sanitate díjat kapta meg, majd 2011. október 4-én dr. Faludi Gáborral, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal gyorsreagálási főosztályának vezetőjével együtt, miniszteri elismerésben részesült. 

2011-től a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője, majd 2018. december 1-től kinevezték a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőjének és országos tisztifőorvos lett. 2020-ban a Nemzeti Népegészségügyi Központ az országos tisztifőorvos vezetésével vesz részt a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs munkájában, így az országos tisztifőorvos ebben a tisztségében a járvány során a hivatalos sajtótájékoztatók egyik résztvevője lett. 2009 óta a nagyvenyimi Nagyboldogasszony Plébánia világi lelkipásztori munkatársa. Férjével, Dr. Zseli Józseffel, aki szintén orvos, az egyetemen ismerkedett meg, két gyermekük és három unokájuk van lányuk révén.       

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP