MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Koszorúzással tisztelegtek Szent László emléke előtt
2013.06.28. 11:13

A Prohászka ligetben csütörtökön délután sok éves hagyományt követve koszorúzással emlékeztek meg a jelenlevők Szent László királyról.  



 A történelmi zászlók bevonulása után a lovagkirály szobrának árnyékában Domján László vezérőrnagy méltatta Szent Lászlót. Elmondta, az egykori uralkodóról, mint hadvezetőről és mint lovagkirályról is megemlékezhetünk, hiszen mindig célratörő, Európai szintű katonai vezető volt, aki sikerrel irányította seregét, ugyanakkor a legendák szerinti Lászlóról is szólhatunk, akinek hagyatéka, példája máig hat. Domján László emlékeztetett: Az I. világháborúban katonáink a rohamba indulás előtt László segítségéért fohászkodtak. Kiemelte, a Magyar Honvédség katonái ma is Szent László erényeit követve teszik a dolgukat minden nap, a gáton, vagy akár a hóhelyzet megoldásakor, s védik az európai értékeket több kontinensen is.
 
 
Spányi Antal megyés püspök különleges megtiszteltetésnek nevezte, hogy Szent Lászlóról szólhat, aki egy évezred távlatából áll nemzedékek előtt példaként. Elmondta, fel kell tenni a kérdést, mi az, ami alakját értékállóvá tette. A megyés püspök hozzátette, Prohászka Ottokár, Fehérvár korábbi püspöke is erre a kérdésre kereste a választ, és meg is találta a titkot: Szent Lászlóban jelent meg az a keresztény érték, amire a magyar embereknek szükségük volt, őbenne testesült meg az a keresztény lovagiasság, amiben magára ismerhetett az akkori ember.
 
Olyan volt László, aki vállalta a veszélyt, akiben megvolt minden kedvező adottság, erős volt, hatalmas, jellemében pedig kiemelkedő, s ezeket az erényeket a jó cél érdekében tudta felhasználni - mondta Spányi Antal. Hozzáfűzte, Szent László a hatalmával is a népet akarta szolgálni, a maga életét is kockáztatta, hogy védje a gyengébbeket. Elmondta, örülhetünk annak, hogy a mai katonák méltók László oltalma alatt állni, majd végezetül Szent László áldását kérte népünkre a megyés püspök.
 
 
A beszédeket követően katonai tiszteletadás mellett koszorúzással folytatódott a megemlékezés, Szent László szobránál több szervezet is lerótta tiszteletét, Székesfehérvár Önkormányzata nevében Róth Péter alpolgármester helyezett el koszorút Törő Gáborral, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökével közösen a lovagkirály szobránál.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP