MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Közgyűlési döntések
2015.02.05. 17:47

 Csütörtökön reggel 9 órától ülésezett a Fejér Megyei Közgyűlés a Megyeháza Dísztermében, ahol összesen 13 napirendi pontot tárgyaltak Dr. Molnár Krisztián elnökletével. Elsők között fogadta el a nyílt napirendek sorába a Fejér Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetését, zárt ülésen pedig Fejér Megye Közgyűlése által alapított Fejér Megye Díszpolgára kitüntető cím-és díjak adományozásáról döntött a testület.



 
 
 
 
A közgyűlés által elfogadott döntéseket Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke sajtótájékoztatón foglalta össze.
 
 - A közgyűlés elsők között tárgyalta és fogadta el a Fejér Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetését. Az elnök kiemelte, hogy a központi finanszírozás a tavalyihoz hasonlóan alakult, de idén 290 millió forint áll majd rendelkezésükre. A működéshez szükséges 255 milliós központi támogatáson túl a megyei jogú városok: Székesfehérvár és Dunaújváros 4-4 millió forinttal járulnak hozzá a Területfejlesztési Konzultációs Fórum működéséhez. A MJV- sok polgármestereivel közösen úgy határoztak, kölcsönösen együttműködve segítik egymás fejlesztési elképzeléseinek megvalósulását. A megyei önkormányzat 10 millió forintot nyert el pályázat útján a Fejér Megyei Értéktár létrehozására, mellyel a települések irányába szeretnénk a helyi értéktárak létrehozását is segíteni–hangsúlyozta az elnök. A megyei tartalékkeret pályázaton elnyert 24,4 milliót forintos összegből főként az önkormányzat különböző informatikai jellegű beruházásait fogják finanszírozni úgy, mint a képviselők notebookjait, és a közgyűlés munkáját segítő táblagépet. 3 millió forint saját bevételből pedig a személyi és dologi kiadásokat fedezik. A megyei önkormányzat A Területfejlesztési Operatív Program keretében 32,1 milliárd forintot fordít majd a megye 106 településének fejlesztésére. Kivétel ez alól a két megyei jogú város, amelyek külön fejlesztési keretből gazdálkodnak majd. A kifizetések május-júniusra tehetők, de a projektcsomagokat előzetesen áprilisban közgyűlés elfogadásával véglegesítik. Ebben a munkában a MÁK és a KDRFÜ működik közre, de a döntéshozatal a megyei önkormányzaté lesz- tette hozzá.
 
A napirendek között kiemelt helyen szerepelt továbbá a közgyűlés által alapított Fejér Megye Díszpolgára kitüntető cím és díjak:
Vörösmarty Mihály Díj
Németh László Díj
Terstyánszky Ödön Díj
Pápay Ágoston Díj
Paulikovics Elemér Díj
Klebelsberg Kunó Díj
Széchenyi Viktor Díj
Dr. Berzsenyi Zoltán Díj
Fekete János Díj
Salamon Lajos Díj
Wekerle Sándor Díj
Marosi Arnold Díj
adományozásáról szóló javaslat, amelyről zárt ülésen szavaztak a képviselők. Ezeket a címeket és díjakat, kategóriánként 2-2, összesen 26 díjat a május végére, június elejére tervezett Megyenap keretében, ünnepi közgyűlésen személyesen adja majd át a közgyűlés elnöke
 
Elfogadta a Közgyűlés Dr. Simon László kormánymegbízott, és Bárdos Zoltán, a megyei védelmi bizottság titkára tájékoztatóját a Megyei Védelmi Bizottság és a megyei védelmi igazgatás rendszerének 2014. évi munkájáról. Szavazott a testület az önkormányzat 2014-2019. évekre szóló új gazdasági programjáról.Döntött a Közgyűlés a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (RFT) és a Fejér Megyei jogutódja által kezelt, a nemzeti forrásokból finanszírozott decentralizált pályázatokról, és az Echo Innovációs Műhely közhasznú egyesület pályázatának támogatásáról. Az önkormányzat folytatja a stratégiai együttműködést a szervezettel.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP