MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Közgyűlési döntések
2020.07.02. 11:47

A pandémiás helyzet megszűnésével 2020. július 2-án ült össze ismét a Fejér Megyei Közgyűlés testülete Dr. Molnár Krisztián elnökletével, aki a mai napra kitűzött hét napirendi pont tárgyalását megelőzően köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a járvány kezelésében részt vettek és arról tájékoztatott, hogy július 1-jétől megyei jegyzőként Dr. Kovács Zoltán vezeti a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatalt.  



Az ülésteremben a Fejér Megyei Közgyűlés elnökeként Dr. Molnár Krisztián köszöntötte a veszélyhelyzet megszűnése óta most először összehívott megyei képviselő testület tagjait a Megyeháza dísztermében.
Ez alkalomból a közgyűlési elnök köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik országos és megyei szinten is segítették helytállásukkal a védekezést a járványhelyzetben. Elsősorban az egészségügyi dolgozóknak, orvosoknak, mentősöknek, de a települési önkormányzatok vezetőinek, a rendvédelmi szervek munkatársainak, a katonáknak, rendőröknek valamint az önkéntes segítőknek és a Fejér megyei lakosságnak is köszönetet mondott, akik betartva a kormányzati intézkedéseket hozzájárultak a járványkezelés eredményességéhez.
 
Július 1-je, a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja alkalmából ma utólag is köszönetet mondott a Fejér megyében, a közigazgatásban dolgozó munkatársaknak, szakembereknek az egész éves munkájukért.
Az elnök a továbbiakban arról tájékozatta a közgyűlés tagjait, hogy pályáztatás útján 2020. július 1-jétől Dr. Kovács Zoltán vezeti ismét megyei jegyzőként a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatalt. Dr. Molnár Krisztián kiemelten megköszönte Hajnalné dr. Szecsődi Zsuzsanna aljegyzőnek az elmúlt féléves hivatalvezetői munkáját, melyet elmondása szerint kiváló szakmaiság és példás emberi magatartás jellemzett ebben a kihívásokkal teli járványidőszakban.
Ezt követően kezdetét vette az érdemi munka. Dr. Molnár Krisztián a folytatásban az első napirendi pontban szereplő, a Fejér Megyei Önkormányzat 2019. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolót tűzte napirendre, amelynek kapcsán megjegyezte, hogy az Önkormányzat gazdálkodása kiegyensúlyozott, így az ez évi munkájához is biztosított az anyagi háttér.
A továbbiakban elfoglaltság miatt Pálffy Károly alelnök vette át Dr. Molnár Krisztiántól az ülés vezetését. Elfogadta a testület az ellenőrzési jelentés a 2019. évi belső ellenőrzések tapasztalatairól szóló éves összefoglalót és a Közgyűlés II. félévi üléstervére tett javaslatot. A Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanácsba egyhangú támogatottsággal Dr. Sükösd Tamás megyei képviselőt, bizottsági elnököt delegálta a testület.
 
Az ARANYCSAPAT a Kárpát-medencei Fiatalok Sportjáért Alapítványt elnöke, Kű Lajos, megyénk díszpolgárának támogatási kérelme alapján a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke javaslatára a Fejér Megyei Önkormányzat 500.000 Forint támogatásban részesítette. Az ülést a május 28-i közgyűlési elnöki döntéshozatalt követő időszak fontosabb eseményeiről és az önkormányzat feladatellátásáról szóló tájékoztató megvitatása zárta.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP