MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Közösen emlékezett a megye és a város a kommunizmus áldozataira
2013.02.25. 13:02

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján közös megemlékezést tartott az '56-osok terén Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat. Székesfehérvár Önkormányzata nevében Brájer Éva alpolgármester, a Fejér Megyei Önkormányzat részéről pedig Dr. Molnár Krisztián főjegyző mondta el gondolatait az emléknapon, majd a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai elevenítették fel műsorukkal a vészkorszak legsötétebb napjait. A kommunizmus áldozatairól először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban.  



A megemlékezés a Himnusz hangjaival vette kezdetét, majd Brájer Éva alpolgármester osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Beszédében kiemelte, hogy 1917 óta több mint 100 millióra becsülik a kommunizmus áldozatainak számát. „Az áldozat, vagy áldozat-bemutatás vallástörténeti meghatározása szerint az istentisztelet legnagyobb cselekménye, amellyel egy áldozati tárgyat teljes egészében Istennek ad az ember. Tekintve, hogy a kommunisták nem ismertek sem Istent, sem embert, rájuk nem vonatkozik ez a megközelítés. Áldozatuk volt az, akit elpusztítottak, megnyomorítottak, kiszolgáltatottá tettek. De áldozatukká váltak egész országok azzal, hogy nemzetgazdaságukat gyengítették el, eltorzítva a hosszú évszázadokon át érlelt társadalomstruktúrájukat..” - emelte ki beszédében Brájer Éva alpolgármester.
 
„A kommunizmus áldozatainak emléknapján nem kerülhető meg a kérdés, miért nem látjuk még mindig a kommunizmus valódi arcát? Miért tartják magukat makacsul azok a meggyőződések, melyek szerint a kommunizmusnak szép, szent céljai voltak, csak a megvalósításuk sikerült balul?” - tette fel a kérdést beszédében Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Önkormányzat főjegyzője, majd Illyés Gyula szavaival válaszolt, mely szerint a „múltat is teremteni kell.” A főjegyző szerint az emléknap legfontosabb célja „találkozni és megérteni az előttünk járók, a múlt üzenetét.”
 
 
A beszédeket követően a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai elevenítették fel a kommunista diktatúra napjait, majd a résztvevők megkoszorúzták az 56-osok terén lévő emlékművet.
 
 
 
Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében ezen a napon a középfokú oktatási intézményekben is megemlékezéseket tartanak. Az emléknapot annak alapján jelölték ki, hogy 65 évvel ezelőtt, 1947. február 25-én letartóztatták Kovács Béla kisgazda képviselőt. Börtönbe vetették, a világtól elzárva vallatták, majd a Szovjetunióba deportálták. Kovács Béla a magyarok szemében a szabadság és a nemzet függetlenségének jelképe volt. A kommunizmus áldozatairól először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban. Azóta minden évben sor kerül az emlékünnepségekre, emlékeztetőként és figyelmeztetőként a korszak történéseire és a tanulságok levonására.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP