MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Magyar Falu Program – 54 millió forintos fejlesztés Perkátán
2022.06.08. 11:56

Perkáta Nagyközség Önkormányzata a közelmúltban három, a Magyar Falu Program keretében meghirdetett pályázaton szerepelt sikerrel. Az összesen 54 millió forint értékű fejlesztések ünnepélyes átadására kedden került sor. Az eseményen részt vett Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Oláh István, Perkáta ügyvivő alpolgármestere és Dr. Mészáros Lajos, a térség országgyűlési képviselője. 



Magyarország Kormánya 2018-ban hirdette meg a Magyar Falu Programot, melynek célja az 5000 fő alatti települések megerősítése és fejlesztése, a vidék megtartó erejének növelése. A program végrehajtása 2019-ben kezdődött el, a kormány a program első három évében több mint 600 milliárd forintot fordított a vidéken élők életminőségének javítására. 2022-ben további 70 milliárd forint áll rendelkezésre a kistelepülési beruházások megvalósításához, az első pályázatok január 3-án jelentek meg. 


Perkáta Nagyközség Önkormányzata a Magyar Falu Program idén meghirdetett pályázatai közül három kiíráson is sikerrel szerepelt: 14 millió forint értékben egy kommunális feladatokat ellátó traktort, 38 millió forint értékben négy utca (Sport utca, a Deák Ferenc utca egy szakasza, a Rózsa köz és a Rákóczi Ferenc utca) vonatkozásában útfelújítást valósított meg, valamint 2 millió forint támogatást nyert közösségszervezői program megvalósítására.


„Mind-mind olyan fejlesztések, amelyek a lakosság komfortérzetét javítják, közlekedésbiztonságát fokozzák. Szívből gratulálok Perkáta vezetésének, Oláh István alpolgármester úrnak és Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő úrnak, aki láthatjuk, hogy pontonként valósítja meg korábbi programtervét” – mondta el a fejlesztések átadóján Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.


A fejlesztések átadásán a térség országgyűlési képviselője, Dr. Mészáros Lajos örömét fejezte ki a perkátaiak komfortérzetét növelő fejlesztések kapcsán. "Gratulálok mind elnök úrnak, mind alpolgármester úrnak ezekhez a fejlesztésekhez és kívánom, hogy Perkáta még tovább fejlődjön” – emelte ki Dr. Mészáros Lajos.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP